3. fejezet (folytatás 2.)

Sziasztok!

Huhh, borzasztóan sajnálom, hogy sokáig nem voltam... 😓😡😩😨
Amint tudom, bepótolom. Ígérem. 



*

Megérkeztünk. Kaptunk egy kis pihenőt a városnézés előtt. Addig kipakoltunk a szállodában. Alice-szel és Jessica-val egy szobában voltunk. Jessica később elment enni.
Itt az alkalom.
- Alice?
- Igen? - mosolygott.
- Mit tudsz Heily-ről és Jack-ről?
Egyből lehervadt a mosolya, amint felfogta a szavaimat. Levegőért kapott és kissé nyitva maradt a szája. Zavartan bámulta a takaróját. Ide-oda tekintgetett. Erősen gondolkodott. Mindketten az ágyán ültünk.
- Daniel említette? - nézett fel hirtelen, immár csukott szájjal.
Bólintottam, mire hosszan, hangosan felsóhajtott.
- Daniel szemét! Nem kell vele foglalkozni! Csak meg akar szerezni magának! - fakadt ki hirtelen. - Mindig csak keveri a...
- Alice! - vágtam a szavába. - Igaz, vagy sem?
- Ezt Jack-kel kéne megbeszélned...
- Amint lesz rá alkalmam, vele is beszélni fogok. De kérlek, segíts egy kicsit! Megpróbálnád felidézni, ami történt?! Nem tudom, hogy Daniel teljes egészében az igazat mondta e... Nem akarok Daniel hazugságai miatt szakítani Jack-kel... - húztam el a számat.
- Ha ezzel segítek... - sóhajtott.
Elmesélte, mi történt. Nagyjából egyezett azzal a történettel, amit Daniel mesélt. Alice néhány apró részlettel kiegészítette. Sürgősen beszélnem kell Jack-kel! Nagyon szeretem, de ha még mindig találkozgat Heily-vel... Ennek így semmi értelme!

*

Hétfőn hazaértünk. Kellemes hétvége... ...Lett volna, ha nem a ,,szerelmi életemen" agyaltam volna egyfolytában. Mázli, hogy egész héten nem kell bemenni a suliba, mert állítólag megszállták a csótányok és még mindig az irtásukkal vannak elfoglalva.
Ma kénytelen leszek átmenni Jack-hez... Amint ezt gondoltam, csengettek. Asszem hamarabb beszélünk, mint gondoltam.
- Szia, Annie... - megfejthetetlen arckifejezéssel bámult rám.
- Szia...
Na, jó! Most muszáj lesz elkezdenem...
- Bocsi azért, amit Daniel mondott...! Össze-vissza beszélt! Vagyis... Nem teljesen... De azt nem tudhatta, mit éreztem akkor! Ahogyan azt sem, később miért találkozgattunk... - magyarázkodott.
Köszi! Most legalább nem kell azon aggódnom, hogy hozom fel a témát.
- Gyere be! Inkább a kanapén beszéljük meg!
Csak én voltam itthon - mint általában -, ezért nyugodtan hívtam be. Tudtam, senki nem fog megzavarni minket.
- Mesélj! - parancsoltam, amint elhelyezkedtünk.
Rózsaszín pír futotta be az arcát. Meglehetősen zavarban volt.
- Mire vagy kíváncsi?
- Egyetlen dologra... - láthatóan megkönnyebbült. - Heily vagy én? - kérdeztem határozottan. ...Ha egyáltalán lehetséges határozottan kérdezni.



Remélem tetszett ez az izgalmas részlet. A következő alkalommal egy akkora fordulatra számíthattok... 
Na, de nem is fejezem be az előző mondatomat. Ha érdekel, nyisd ki a szemedet, mert bármikor felkerülhet a folytatás! 😏

Remélem jól telik a szüneted!

Köszönöm, hogy itt voltál:
                                                 Annie :*

3. fejezet

Sziasztok!

A kirándulás... Na igen, végül elmehettem. Bár Jack nem volt ott, szóval nem is volt sok kedvem az egészhez. Egy olyan városba mentünk, ami néhány órányira van Farmville-től. Nagyrészt vonattal utaztunk. Ilyenkor, vagy Daniel-lel ültem, vagy Alice-szel. 

- Te komolyan együtt vagy Jack-kel? - kérdezte egyszer Daniel.

Nem értettem a kérdést. Mindenki tudta, hogy járunk...

- Tessék?

- Azt kérdeztem...

- Hallottam...

- Akkor meg?

- Nem értem, miért kérdezted. Mindenki tudja.

- Persze. Én is tudom. Természetesen... - forgatta a szemeit. - De, te megbízol benne?

Ilyen hülye kérdést!

- Szerintem, ez eléggé egyértelmű... Szeretem, és megbízom benne.

- Ohh...

- Mi az?

- Ezek szerint, néhány dolgot még nem tudsz róla...

- Mire gondolsz? - vontam fel a szemöldököm.

- Hogy is mondjam... Szóval Jack... Tudod... Öhhmm...

- Igen??

Kezdek türelmetlen lenni.

- Néhány évvel ezelőtt - mint később kiderült, egy éve -, volt egy barátnője, aki nagyon hűtlen volt. Jack eleinte nem akarta elhinni, mígnem egyszer rajtakapta, amint a fiúöltözőben, egy másik sráccal...

- Na jó, erre a részre nem vagyok kíváncsi! - fintorogtam.

- ...csókolózott. - fejezte be a mondatot. - Akkor szakított a lánnyal, és hetekig hiányzott a suliból. A csaj nagyon kikészítette, mivel Jack rohadtul bele volt zúgva. Még azóta sem tudta teljesen elfelejteni. Ha jól tudom, még mindig találkozgatnak...

Ezt tényleg nem tudtam... Bár, megértem, Jack miért nem beszélt erről. Na, de Alice? Mondhatta volna. Hacsak nem...

- Hogy hívták a lányt?

- Heily ...Asszem'.

Hmm. Várjunk csak... Az egyik évfolyamtársunkat is így hívják.

Ezt már nem Daniel-től fogom megkérdezni.

- Kösz az információt...

Még mindig találkozgatnak?? És ezt én miért nem veszem észre?

Daniel rám kacsintott.

Bocsi, most egy kicsit kevés lett...

Örülök, hogy olvastál:

                                     Annie, the author :*

2. fejezet (folytatás 9.)

Sziasztok!

*

Amikor hazaértem, finom illatot éreztem a konyha felől. Anya sütött. Csodálkoztam, mert nem gondoltam volna hogy itthon lesz. Azt meg végképp nem, hogy sütni fog... Ritkán van itthon, és akkor sem szokott sütni.
- Szia anya...! - biztos furcsán néztem rá...
- Szia kicsim! Milyen volt a napod? -  mosolygott, közben kiszedett egy adag muffint  a sütőből.
- ...Erre inkább nem válaszolnék - beharaptam az ajkamat és úgy ültem le az egyik székre, mert reménykedtem benne, hogy nem kell elmesélnem az egész napomat.
- Ahogy gondolod... - egyelőre annyiban hagyta a dolgot... - De a csokis-áfonyás muffinomat muszáj megkóstolnod!
Elém tett egy nagy tányérral. Én szófogadó vagyok. ...ha sütievésről van szó. Egész finom ahhoz képest, hogy anya ritkán süt. Amikor jóllaktam, félreraktam magamnak hármat reggelire is, majd elmentem fürödni.
Amikor öltöztem, meghallottam hogy csengettek. Gyorsan magamra kaptam a pizsama rövidnadrágomat és pólómat, majd lesiettem a nappaliba. Anya és Alice beszélgettek. Mi a...?
- Szia, Alice!
Lehuppantam mellé a kanapéra. Anya felállt és bement a szobájukba.
- Szia! Tudsz róla, hogy anyukád süti a legjobb csokis-áfonyás muffint?
Csak most vettem észre, hogy az egyik kezében egy félig megevett süteményt tartott. Mosolyogtam, aztán bólintottam.
- Mizújs? - kérdeztem.
- Az iskolában nem volt alkalmam beszélni veled... - kezdte. - Jack- ről lenne szó...
Jack említésére - magam sem tudom miért - dühös lettem.
- Igen?!
- Szóval... elment a szüleihez néhány napra, és megkért hogy mondjam meg neked, hogy pár nap múlva jön, és hogy nagyon sajnálja, hogy hirtelen el kellett mennie, és nem tudtatok beszélni..
- Oké...
Bár nem, értem miért nem hívott fel, vagy búcsúzott el...
Alice még egy kicsit maradt velem beszélgetni. Miután elment, gyorsan elaludtam.


Huhh... Bocsi, de merül a notebook-om. :( 
Viszont, legközelebb már a 3. fejezetet hozom nektek! :)
Tartsatok velem továbbra is! ;)

Köszi, a megtekintést: Annie, the author :*

2. fejezet (folytatás 8.)

Sziasztok!

Ma úgy gondoltam, hozok egy saját idézetet. Ez egyébként a mai részlethez is kapcsolódik.
,,Van hogy úgy véljük valakiről: megváltozott. Ez van amikor tényleg így van, de általában csak azért érezzük így, mert az éppen nem tűnt fel, hogy valójában mi változtunk.˝

*

- Fizikából kettes? Kémiából hármas? - sorolta apa tágra nyílt szemekkel az elektronikus naplóból kiolvasott - nem túl fényes - jegyeket.
- A történelem jegy miatt már nem is szólsz? - érdeklődtem.
- Négyes? ...Kettő is? Annie Sweets! Két hét szobafogság! Nagyon sokat rontottál mióta azzal a Jack-kel csavarogsz!
Ennek mi köze van Jack-hez? Szülőlogika... Mindegy.
- De ugye a szombati osztálykirándulásra elengedsz? - kérdeztem, bár tudtam: ha apa nem  enged el, akkor sincs minden veszve, mert lehet hogy anya igen.
Na, jah: anya nem olyan szigorú, mint apa.
Összeráncolt homlokkal gondolkodott, majd válaszolt:
- Majd még meggondolom.
Van időnk. Még csak csütörtök van.
A szobafogságot túlélem... Főleg, ha abból a két hétből fél hét lesz. Legfeljebb egy. Azért apa sem olyan szigorú. És amúgy is: igaza van. Az utóbbi időkben tényleg sokat rontottam. Jack miatt, vagy nem miatta? Teljesen mindegy. Egy a lényeg: mindenképp rá kell hajtanom a tanulásra. Egyébként, Jack-re visszatérve: 100%-ig megváltozott. ...Na, jó 30%-ig. De én sem vagyok a régi. És, őszintén? Nem tudom azt sem, hogy mit érzek. De most ez nem fontos. Csak egy dolog az jelen pillanatban: a tanulás.

*

Egész este tanultam. Reggel alig tudtam felébredni. Ma anyának fel kellett jönnie hozzám a szobába, hogy felkeltsen, mert az ébresztőmet végigaludtam. Nem tudom, ez hogy lehetséges, mert általában jóval az ébresztés előtt felkelek.
Mindenesetre, az iskolából késtem öt percet. A legszigorúbb tanár órájáról...
Ez nem az én napom!
Jack ma nem jött be. A francba! Beszélni akartam vele! Na, jó, hazudok: beszélnem kellett volna vele. De valójában egy porcikám sem kívánta. És igazából azt se tudom, mit mondtam volna neki...
Tesiórán egy rossz lépésnél kiment a bokám.
Azt hittem, nem lehet rosszabb a napom: ám rá kellett jönnöm, mindig lehet rosszabb...
Az ebédlőben nem jutott hely az asztaloknál, mert valami másik iskolából jöttek gimit látogatni. Szerencsére jóban vagyok a konyhásokkal, így nem kellett a kuka mellett ebédelnem. Az egyik konyhás nő behívott a konyhába, hogy ott fogyasszam el az ebédemet.
Végre egy kis pozitívum...


Mára ennyi. Ha tetszett a részlet, vagy az idézet => kommentelj nyugodtan! ;)

Köszönöm a megtekintést:
                                           Annie, the author :*

300+ megtekintés!!

Sziasztok!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy olvastok engem, kíváncsiak vagytok az írásaimra: Magyarországon,  Franciaországban, az Egyesült Államokban, és még néhány egyéb területen is. Nagyon jólesik látni, hogy ennyi embert érdekel a kis történetem. :)



Annie, the author :*

2. fejezet (folytatás 7.)

Sziasztok!

,,Különös alkímia az írás. Azt hisszük, kitalálunk. Holott gyakran csak emlékezünk. Van bennünk egy másik, egy olyan emlékezet, amely az elfelejtett dolgokra emlékszik, és önálló, tőlünk független életet él."

Félicien Marceau

*

- Jó reggelt! - hallottam Jack hangját.
Amikor kinyitottam a szemem, ott állt előttem, egy egy tálcával a kezében. Már fel volt öltözve, és úgy láttam, áthozta a cuccait is.
- Jó reggelt... - motyogtam álmosan.
Jack remekül nézett ki, mint mindig... De én? Jó ég! Vajon hogy nézhetek ki?
- Ezt neked készítettem - nyújtotta felém a tálcát, melyen néhány szelet pirítós, némi tojásrántotta, és pár falat sült bacon volt tálalva.
- Köszönöm,Jack... Te már reggeliztél?
- Igen. Ettem egy pirítóst.
- És azzal jóllaktál? Gyere, ülj le mellém!
Megreggeliztünk. Istenem! De szeretem ezt a fiút!

* 

- Egyébként, tegnap nem válaszoltál egy kérdésemre...
- Hm? - értetlen arckifejezéssel néztem rá.
Már úton voltunk az iskolába.
- Azt kérdeztem: ki miatt vagy ilyen szétszórt mostanában?
Így már rémlik valami...Biztos hogy nem vallom be neki azt, hogy miatta van...! Azt, hogy egyedül ő tehet róla! Soha! Meg amúgy is, mit mondanék neki? ,,Figyu' édes, te tehetsz az egészről! A cuki mosolyod, meg a folyamatos flörtölésed az oka! Ja, és úgy mellesleg, ez utóbbit még élvezem is...!" Biztos hogy nem fogom bevallani neki!
Tágra nyílt szemekkel meredtem magam elé.
- Már megint! - kacagott.
Hát persze, amikor ilyeneket kérdezel tőlem...
- Bocsi... Amúgy senki miatt... Csak nagyon lefáraszt az iskola. Főleg a fizika! Hogy az milyen nehéz! Valamelyik nap nekem is elmagyarázhatnád...! Hiába tanulom, hogyha nem értem...
Nem is olyan nehéz...
- Oké, szívesen elmagyarázom a fizikát... Ha valóban csak erről van szó... - amint ezt  mondta, megvakarta a tarkóját, közben szemöldöke az egekbe ért.

*

Az osztálytermünkben találkoztunk Daniel-lel.
- Amúgy, régóta jártok? - tette fel - ma már  úgy a huszadik - kérdését nekünk.
- Nem olyan régóta... - vágta ki magát Jack.
- Hosszú távra terveztek? - még egy kérdés.
Vajon mennyi kérdést fog még feltenni?
Szerencsére becsengettek, mielőtt válaszolhattunk volna...

*

Délután Jack-kel ellátogattunk a lovardába. Daisy vemhes, Freedom pedig megsebesült. Ezek szerint, egy ideig nem fogunk lovagolni...




Ötleteket, javaslatokat arra, hogy mi legyen a könyv címe, szívesen elfogadok komment formájában. Remélem elnyerte tetszéseteket a mai rész. Szerintem, a következők ennél csak jobbak lesznek, tehát érdemes velem tartani!

Köszönöm a megtekintést: 

                                                Annie, the author :*

2. fejezet (folytatás 6.)

Sziasztok!

Mint azt már az előző bejegyzésben is említettem: a következő részlet némely emberek számára talán túl ,,nyálas" lehet. Ezeket a részleteket jól látható, eltérő betűtípussal jelölni is fogom. (!+sötétkék színnel!) Kellemes olvasást, és jó szórakozást! :)


- Milyen kirándulás? - érdeklődve kaptam fel a fejem.
- Egy tanulmányi kirándulás. Osztályon belül. Még osztályfőnökin említette Mrs. Richards - felelte Alice.
- Nagyon szétszórt vagy, Annie! - mondta Jack.
- Tudom...
- Na, bocsi! Most mennem kell! - szólt Alice.
- Szia! - mondtam.
- Holnap találkozunk - kiáltott utána Jack.
- ...és azt is tudod, hogy mi miatt? Vagy inkább ki miatt? Hm?
- Tessék?
Ő nevetett, de én még mindig nem tudtam miről beszél.
- Jaj, Annie! Olyan szórakoztató vagy!
Annyira  vihogott, hogy alig tudta kinyögni ezeket a szavakat. Felvontam a szemöldökömet.
- Későre jár... - pillantottam az órára. - Ideje lenne lefürödnöm.
-Még csak kilenc óra lesz
- Öhm, gondolom egyedül is le tudok fürödni... - várakozva pillantott rám. Elpirultam. - Úgy értem: nem tudsz segíteni
- Miért vagy ebben olyan biztos? - egy magabiztos félmosolyt villantott felém, majd az ölébe vont.
Testünk teljesen összesimult. Nem húzódtam el tőle. Pedig el kellett volna. Egyik hüvelykujjával az arcomat simogatta. Megcsókolt. Ismét. Lágyan, gyengéden.
- Ugye tudod, hogy ettől még nem gondoltam meg magam?!
- Biztos? Tudod milyen segítőkész vagyok...
A szememet forgattam, azután sóhajtottam.
- Tudom, Jack... Nálam jobban senki sem tudja...
- Azt hiszem mennem kéne... - mondta néhány - meglehetősen hosszú - másodperc múlva.
Zavarban voltam. Nem tudtam mit csináljak. Szerettem volna hogy maradjon. Túlságosan is.
- Nem maradsz itt éjszakára? - nyögtem ki, de nagyon megbántam. Zavartan nézett rám. Megköszörülte a torkát.
- Öhm... Nem szeretnék udvariatlan lenni. Meg aztán, holnap iskolába kell mennünk. Ja, és a szüleid...?
- Nem lennél udvariatlan, ugyanis én ajánlottam fel hogy maradj. Nem laksz messze, úgyhogy kicsivel hamarabb felébredünk,és simán elkészülünk indulásig. A szüleim pedig csak holnap jönnek haza. Ha jól tudom. De ha hamarabb hazaérnének, meg tudnám magyarázni a helyzetet, ne aggódj.
- Hát... a szüleid miatt már biztos nem aggódok... Nagyon jól meg tudod magyarázni a dolgokat.
Most én nevettem. Sokan mondták már...
- De a pizsamámért és a fogkefémért viszont haza kell mennem.
- Rendben. Siess vissza! Várlak! Addig, ha nem nagy baj, lefürdök. De nagy a fürdőkádam, szóval ha szeretnéd, együtt is fürödhetünk... természetesen fürdőruhában.
Mosolyogtam.
- Oké. Akkor vegyél fel gyorsan egy fürdőruhát! ...Ha nagyon muszáj.
Nem mondtam semmit, csak a szememet forgattam, ismét.  
Miközben a bikinimet vettem fel, önkéntelenül elmosolyodtam. A bikinim kék színű, amúgy.
Amint a fürdőkádba engedtem a vizet, Jack hátulról átölelt.
- Hmm... Jól áll ez a bikini... - súgta a fülembe.
Amikor a kádam megtelt vízzel,Jack-hez fordultam.
- Zene kell? - kérdeztem.
- Igen. A zene az jó ötlet.
- Oké, akkor hozom a telefonomat. Te addig vedd fel a... a fürdőnadrágodat... - az utóbbi mondatot dadogva mondtam.
Mikor visszaértem, Jack a kádban ült - vagy inkább feküdt. Bekapcsoltam a telefonomon valami albumot, majd én is beültem mellé. Fülig ért a szája. Ismét az ölébe vont, azután megcsókolt. Hosszasan csókolóztunk. Olyannyira, hogy amikor szétváltunk, zihálva vettem a levegőt. Nagyon romantikus volt. Végigcsókolta a nyakamat is. ...kicsit lejjebb is...
Amikor vége lett az albumnak és a víz is kihűlt, kiszálltunk a kádból és megtörölköztünk. Leengedtem a kádból a vizet, majd fogat mostunk. Jack bent maradt a fürdőszobában felvenni a pizsamáját,. én pedig a szobámban öltöztem fel. Leültem az ágyamra. Kis idő múlva, kilépett a fürdőből.
- Kérsz még valamit inni vagy enni?
- Nem, köszönöm. Egyébként beállítottad az ébresztőt?
- Igen. Háromnegyed hatkor kelünk.
- Rendben, az jó lesz.
Befeküdtem az ágyamba. Jack várt. 
- Én hol alszom?
Kint a kutya mellett. Ma már nem tudom  hányadszorra, de ismét a szememet forgattam.
- Itt, mellettem. Ha megfelel...
Lefeküdt mellém.
- Jó éjt, Annie - suttogta, miután lekapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő lámpát.
- Jó éjt, Jack!
Mikor ezt kimondtam, közelebb férkőzött hozzám, magához ölelt, majd egy utolsó, gyors puszit nyomott az ajkamra.




Sajnálom, de lemerül a notebook-om, ezért most mennem kell.

Köszönöm, a megtekintést: 
                                                 Annie,  the author :*

2. fejezet (folytatás 5.)

Sziasztok!

*

Irodalom órán olvasnunk kellett. Jó volt. Legalábbis nekem... Most ebédszünetünk lesz.

Éppen a folyosó végén a szekrényemnél pakoltam be a táskámba, amikor valaki hirtelen hátulról átölelt a derekamnál, átdobta a hajamat a jobboldali vállam felett, és megcsókolta a nyakamat.

Összerezzentem, bár tudtam hogy Jack az.

- Szia Jack! - mondtam, mikor sikerült megfordulnom a szűk helyen, és a szemébe néztem.

- Szia Annie!

- Hát ez meg mi volt?

Nem válaszolt, csak mosolygott.

- Van kedved velem ebédelni?

- Aha... igen... - ennyit tudtam kinyögni.

Közelebb lépett hozzám. A hátam a szekrényhez szorult. Fölém hajolt, s közben két kezével a két vállam mellett megtámaszkodott. Majd még közelebb hajolt, és lágyan megcsókolta az ajkaimat.

- Remek - felelte, miután hátrébb lépett.

Annyira vigyorgott, hogy kilátszódott hófehér fogsora.

*

Ebédszünet után visszamentünk a suliba. Egyébként, egy étteremben ettünk.

- Szia Annie! Hogy telt az ebédszünet? - érdeklődött Alice, mikor a termünkben ültem és angol órára tanultam. Ő az előbb jött be az ajtón.

- Köszi, jól... Amúgy miért kérdezed? - értetlen fejjel néztem rá.

Nevetett.

- Csak mert nem láttam se Jack-et, se téged az ebédlőben.

Elpirultam. Zavartan bámultam a füzetemet.

- Ó... Ilyen feltűnő volt? - kérdeztem.

- Aha - bólintott. - Na, mesélj!

- Semmi extra. Csak kajáltunk, meg beszélgettünk - mondtam, és valóban csak ennyi történt.

- Oookééé... - nyújtotta el a szót.

Miután becsengettek, betotyogott az angoltanár a terembe, és megkezdődött az óra. Nagyon hosszúnak tűnt. Azt hittem sosem lesz vége. Nem tudom mennyit fogtam fel abból amit a tanár mondott. Valószínűleg nem sokat. A nevére sem emlékszem.

*

Iskola után hazamentem. Egyedül voltam. Anyáék dolgoznak. Pedig jó lett volna beszélgetni valakivel. Na mindegy.

Átöltöztem, majd rendeltem pizzát, mivel nem találtam semmi vacsorának valót. Főzni nem volt kedvem.

Azután, mikor kihozták az extra sajtos-sonkás pizzámat, leültem a tv elé. A Harry Potter-t néztem még el nem fogyott a pizza.

Éppen végeztem a tanulással, amikor csengettek. Fél hét van. Ki lehet az? Gyorsan leszaladtam a lépcsőn. Nem ki. Kik. Alice és Jack álltak velem szemben az ajtóban.

- Szia Annie! - köszönt Alice, aki egy farmernadrágot és egy bézs színű pulóvert viselt.

Jack mosolygott. ...mint mindig.

- Sziasztok - mondtam. - Gyertek be!

A nappaliban ültünk le. A kanapén.

- Amúgy, mi járatban errefelé? - kérdeztem.

- Jack korrepetált fizikából. Most végeztünk. Gondoltam, benézhetnénk hozzád.

Jack ilyen jó fizikából? Hmm... Nekem is elmagyarázhatná!

- Annie?!

Mindketten értetlen arckifejezéssel néztek rám. Hoppá! Kicsit elbambultam. Az utóbbi mondatot hangosan is kimondtam.

- Bocsi! Lemaradtam valamiről?

Immár mindketten nevettek.

- Épp a hétvégi kirándulásról beszéltünk - jött a válasz Jack felől

Remélem tetszett! :) 

A következő bejegyzésem, néhány ember számára túlzott romantikát tartalmazhat, ezt a részletet eltérő betűtípussal jelezni is fogom. Így, ha nem kedveled annyira az ilyen részeket, ne aggódj, mert ha ezt kihagyod, a további cselekmények megértésében nem akadályoz. ;) 

Köszönöm a megtekintésedet: 

                                                      Annie, the author :*

2. fejezet (folytatás 4.)

Sziasztok!

*

Már este volt mikor kiolvastam a könyvet, amit még születésnapomra kaptam, majd lementem anyához a nappaliba. Éppen tévét nézett. A házimat már pár órával ezelőtt megcsináltam, így hát nyugodtan ültem le mellé a kanapéra. Valami romantikus film ment.
- Tanultál? - kérdezte anya.
Sóhajtottam, majd válaszoltam:
- Igen, anya... Tanultam.
Bólintott.
- Kérsz fagyit? - mosolygott rám.
Nálunk mindig van itthon fagyi.
Visszamosolyogtam.
- Persze hogy kérek!
Már ment is a konyhába.
A pillantásom a tévére esett: a fiú épp megcsókolta a lányt. Erről eszembe jutott az, amikor Jack megcsókolt... Beleborzongtam az emlékébe. Gyorsan az ajkamhoz kaptam. Ekkor anya lépett be a nappaliba, két tál nagyadag fagylalttal a kezében. A kezembe nyomta egy kiskanállal együtt, majd leült mellém. Pár órán keresztül a kanapén ültünk, filmet néztünk, és fagyit ettünk. Egész jó program volt figyelem elterelésre.

*

Este tíz óra volt mikor anya felébresztett, hogy fürödjek le, és menjek aludni a saját ágyamba. Ugyanis a film végénél elaludtam. A kanapén.

*

- Milyen  órád lesz? - kérdeztem Jack-től, az iskolaudvar padján ülve.
- Fizika... Neked? - a fizika még elmegy.
- Irodalom - mondtam, kevesebb lelkesedéssel, mint szerettem volna.
- Sziasztok! - köszönt széles mosollyal az arcán Alice, miközben leült mellénk.
- SZIA! - Jack-kel pont egyszerre mondtuk ki a szót.
Összenéztünk. Alice nevetett.
- Cukik vagytok! - kacsintott ránk, majd összecsapta tenyereit - Nem is zavarok tovább! - ezzel felállt, de mire egy lépést tehetett volna, megszólalt a csengő.
- Te nem... - kezdte Jack.
- ...de a csengő igen - fejeztem be helyette a mondatot.
Egymásra mosolyogtunk, majd bementünk a termeinkbe.



Bocsi... ez most pont az egyik legunalmasabb rész a könyvben! De kitartást! HA lesz időm holnap, írok egy kicsit ide is. Ugyanis, ma írtam a könyvbe egy Halloween-i részletet is. Szerintem eddig egész jó... Remélem, hamarosan - vicces lenne, ha nyár közepén - ide is le tudom írni... :D

Addig is, megköszönöm, ha olvasol:
                                                            Annie, the author :* 

2.fejezet (folytatás 3.)

Sziasztok!

*



Az utolsó órámnak is vége lett. Huhh, túléltem az első napot!
Az iskolából tartottam kifelé.
- Szia, Annie! Elvigyelek?
Megfordultam, bár tudtam hogy Jack az.
- Szia, Jack... - gondolkodtam. - Aha. Köszi. - mondtam.
Nem sok kedvem volt vele menni, de nem akartam megbántani, és abban  sem voltam biztos,  hogy haza találnék-e. Meg aztán, beszélni is szerettem volna vele...

- Jack... - kezdem a  beszélgetést, amikor elindultunk.
- Igen? - kérdezte, s közben rám nézett.
Gondolkodtam, hogyan is fogalmazzam meg a kérdésemet.
- Mi most járunk? - tettem fel a kérdést, mert nem tudtam jobban megfogalmazni.
Felnevetett.
- Körülbelül egy hónapja ismerkedünk... Jó párszor  randiztunk is... Szerintem megpróbálhatnánk...
Elpirultam. A földet bámultam. Zavarban voltam... nagyon. Meg sem tudtam szólalni. ,,Szerintem megpróbálhatnánk"...Hát köszi! Erre most mit mondjak?
- Jack... Nekem... ez... még túl korai...
Halványan elmosolyodott, de láttam rajta a csalódottságot.
- Igazad van...- mondta aztán.
S az  ezt követő néhány percben még hazaértünk, nem szóltunk egy szót sem.
Mikor leparkolt, megszólalt:
- Itt vagyunk...
Mit mondjak? Inkább bólintottam.
- Izé... Köszi... - mondtam, közben kiszálltam az autójából.
Kacsintott, és mire észbe kaptam volna, már egyedül álltam a házával szemben




Mára ennyi lenne. Sajnos le fog merülni a notebook-om. 
Bocsi hogy rég volt új bejegyzés, de rengeteg dolgom van mostanában. Pályaválasztás, dolgozatok, munka, barátok, írás olvasás, utazások, kirándulások, állatok... ÉS még egy csomó más. Azért igyekszem...

Köszönet:
                  Annie, the author :*

2. fejezet (folytatás 2.)

Sziasztok! 



*

Amikor beértünk - Jack kocsijának köszönhetően, meglehetősen gyorsan - az iskolába, mindenki minket nézett. Sokan köszöntek nekünk a tantermünkhöz vezető folyosón. Jack bizonyára elég népszerű. Mikor beléptünk a terembe, egy kétszemélyes padra mutatott.
- Ott lesz a helyed, ha szeretnéd,  rendben? - kérdezte, majd kissé zavarba jött. A teremben lévők, mind minket néztek. - Na jó, ez így elég béna volt... Szeretnél mellettem ülni? - mosolygott.
- Aha - vágtam rá, bár kicsit én is zavarban voltam.
Leültünk a helyünkre. Egy barna hajú srác lépett be az ajtón, majd intett egyet Jack felé. Jack visszaintett. 
- Sziasztok! - köszönt a fiú, mire a padunkhoz ért.
- Szia! - köszöntem.
- Heló! - köszönt Jack, és kezet fogott vele.
- Jack barátnője? - kérdezett kedves mosollyal az arcán.
Jack-re pillantottam, és elpirultam.
- Olyasmi... - vigyorgott, közben megsimogatta a hátamat, és oldalról fél karjával átölelt.
- Grat' tesó! Szép kislány! - mondta erre a barna hajú, és Jack vállába bokszolt.
Ilyen béna szöveget még nem hallottam!
- Annie vagyok - szólaltam meg.
- Daniel - mondta.
Becsöngettek Mindenki a helyére ült.
 Jack valahogy a suliban annyira... más. A haverja, Daniel meg olyan béna...

Az osztályfőnök elég jó fej. Fiatal. Nő. Kedves. Vele volt az első óránk.
Rendben volt az óra... Csak egy bajom volt: kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert Jack végig a combomat simogatta, vagy éppen a kezemet fogta, amivel az egész osztály figyelmét - még a tanárét is - magunkra vonta. Ráadásul, gyakorlatilag letapizott!
Mikor kicsöngettek, Jack elment a haverjaival. Egyedül maradtam. A következő órám: kémia. Úgy döntöttem, kimegyek az udvarra. 
- Szia! Jack barátnője, igaz?
Úgy látszik, ehhez hozzá kell szoknom.
A női hang irányába fordultam. Egy csinos, hosszú, hullámos, szőke hajú lány állt előttem.
- Szia... Igen... - nyújtottam el a szót, bizonytalanul.
- Alice vagyok - mosolygott. - Jack egyik jó barátja.
- Annie... az én nevem Annie - mosolyogtam vissza.
- Gyere! Sétáljunk egyet! - mondta. 
Bólintottam.
- Egyébként, honnan jöttél? - kérdezte.
- Párizsból - feleltem.
Meglepődött. Elkerekedett, kék szemeivel nézett rám. De egyelőre nem mondott semmit.
- Amúgy egy osztályba járunk, igaz? - kérdeztem.
- Igen - biccentett a fejével. - Egyébként, honnan ismered Jack-et?
- Szomszédok vagyunk - feleltem, miközben kikerültem egy csoport fiút.
Az egyik füttyentett mikor elmentem mellette. Megráztam a fejem, miközben visszafordultam Alice-hez.
- Értem - mondta. - Most már vissza kellene mennünk. Mindjárt becsengetnek. Neked mi a következő órád?
- Kémia. Neked?
- Töri - húzta a száját.
Én szeretem a történelmet. Ötödik óta ötös vagyok belőle.

Jack-kel ez az óránk is közös volt, így megmutatta merre van a kémiaterem. Ő lett a tanulópárom. 
Kicsit szigorú a tanár, de egyébként jó volt.



Mára ennyi. Remélem tetszik a történet. :) Ha igen, írd meg nyugodtan! ;) 
Fontos tudni, hogy Annie személye nem egyenlő velem. Persze, egy csomó mindenben hasonlítunk, de rengeteg dologban különbözünk is.

Köszönöm a megtekintést: 

                                        Annie, the author :*

2. fejezet

Reggel 6:00-kor ébresztett a telefonom. Öt perc múlva - a biztonság kedvéért - anya is. Tegnap megbeszéltük Jack-kel, hogy együtt megyünk suliba.
Felöltöztem. Egy farmer nadrágot, és egy szürke színű pulóvert választottam. Halványan kisminkeltem magam, majd leültem reggelizni. Tudom, fordítva kellett volna...
Reggeli után, gyorsan fogat mostam, bepakoltam a táskámba néhány füzetet meg a tolltartómat, majd lerohantam a lépcsőn, mert meghallottam a csengőt.
Hát persze! Anya hamarabb odaért, mint én. Együtt nyitottunk ajtót.
- Jó reggelt! - köszönt Jack.
- Szia! Neked is... - anya közbe vágott.
- Jó reggelt, Jack! - köszönt. - Gyere be!
Mosolyogtam... Ahogy anya és Jack is.
- Köszönöm, most nem. Indulnunk kell, odaérjünk az iskolába.
- Igen... - mondtam.
Anya bólintott.
- Szia anya! Délután találkozunk! - kiabáltam vissza neki, az udvarról.
Ő az ajtóban állt, és mosolyogva integetett.
- Nem biztos, hogy itthon leszek! - kiáltotta válaszul.


Remélem, elnyeri a tetszéseteket a 2. fejezet is! ;)

Köszi a megtekintést:

                                  Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 11.)

Sziasztok!


Egész nap olvastam. Ahogy elterveztem. Természetesen, Jack délután átjött megkérdezni, hogy nem akarok-e vele lógni, de visszautasítottam. Ma igazán nem volt kedvem máshoz, mint egy jó kis olvasáshoz. Ez még rímelt is! Hoppá! Lehet hogy túl sokat olvastam...? Á, az lehetetlen!

Az ezt követő hetekben, Jack-kel lógtam, olvastam, kutyáztam, anyával shoppingoltam. Anya imád shoppingolni. Én meg kénytelen voltam pár új cuccot venni, mert holnap kezdődik az iskola... Istenem, milyen gyorsan eltelt ez a nyár?! Holnap új iskola, új osztály, új diákok, új tanárok: és mindez egy új városban... Minden új. Csak én vagyok a régi. Vagy már én sem? Ki tudja? A nyár alatt valamennyit biztosan én is változtam. De vajon hogy fogadnak majd a többiek?


És... vége a fejezetnek!! :D Ha tetszik amit olvasol, ne állj le! Olvasd tovább! Szólj a barátaidnak is! Olvassatok együtt! Amit azért fontos tudni, hogy ez a könyv eredetileg a tinédzser korosztály számára íródik. Persze ez nem azt jelenti, hogy mások nem olvashatják, élvezhetik, de ha nem tetszik, az nem biztos, hogy azért van, mert nem vagyok jó író. Vagy mert kezdő vagyok. Na jó, ez azért eléggé önelégülten hangzott... Bocsi, mert nem az volt a szándékom, hogy fényezzem magam. Mindenesetre: 

Köszi, hogy elolvastad:
                                   Annie, the young author xo xo xo

1. fejezet (folytatás 10.)

Sziasztok! :)

*


Út közben, beugrottunk az állateledeleshez is, hogy vegyünk néhány cuccot Roxie-nak. Mielőtt hazavittem, Jack megfürdette. Jó ötlet volt, mert így beengedhettem a házba. Mivel szobatiszta, megengedtem neki, hogy mellettem aludjon a franciaágyamon.

Reggel arra ébredtem, hogy Roxie a kezemet nyalogatta. Kiengedtem az udvarra, adtam neki kutyakaját meg vizet, majd leültem reggelizni anyával. Már kilenc óra. Apa fél hétre ment dolgozni.
- Na, és milyen ez a Jack, kicsim? - kérdezte anya, miközben a kávéját kevergette.
- Jack... elég jó fej... - mondtam, és közben éreztem, hogy a fejem egyre vörösebb.
Felnevetett.
- Jaj, Annie! Tudod, hogy nem úgy értettem!
Összevontam a szemöldökömet, majd felálltam az asztaltól.
- Istenem, anya! Barátok vagyunk! - csaptam az asztalra, majd megfogtam a tányéromat és a bögrémet, azzal odaléptem a mosogatóhoz.
- Ezt ő is tudja? - feszítette tovább a húrt. - Mert nekem nem úgy tűnt...
- Ne is folytasd!
Megpördültem, ellöktem magam a mosogatótól, majd a lépcső felé indultam. Már nagyon vörös volt a fejem.
Mikor fölértem az emeletre, becsaptam magam mögött az ajtót. Mit mondhattam volna anyának? A múltkor csókolóztam Jack-el...  De azóta semmi sem történt közöttünk. Most én sem tudom hogyan is  állunk pontosan... Mindegy is. A mai napot olvasással szeretném tölteni.
Azért örülök, hogy Jack-el jóban vagyunk, mert mióta ideköltöztünk, azóta nem beszéltem a legjobb barátnőmmel, Jessica-val. Nem mintha nem próbáltam volna, de akárhányszor felhívtam telefonon, lerázott valamivel. Meg aztán, írtam neki Facebook-on is, amire szintén nem válaszolt. Így hát, le kellett mondanom a barátságunkról.


Sajnos sok a dolgom, így most mennem kell. :(   Hamarosan jelentkezem. Addig is, olvassatok, írjatok, ajánljatok ismerőseiteknek, barátaitoknak. Hamarosan befejezem az első fejezetet, és aztán csak egyre jobb lesz a történet. Legalábbis, én így látom. :)

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                            Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 9.)

Sziasztok!

Végre, van egy  kevés a blogra is! Igyekszem minél több bejegyzést közzétenni, de ez sokszor okoz nehézségeket, tekintve, hogy a notebook-om ismét nem működik úgy, ahogy kéne neki... 


Egy vékony, fiatal, rövid, barna hajú lány szállt ki belőle, és közeledett felénk.
- Szia, Jack...! - köszönt, mikor hallótávolságon belülre került, majd alaposan végigmért.
- Szia Stella! - üdvözölte Jack is. - Ő itt Annie - intett felém. - Annie, ő Stella. Ő is besegít  a menhelyen  - mutatott be minket egymásnak Jack.

- Szia! - bólintottam Stella felé.

- Hello! - üdvözölt kicsit kevesebb lelkesedéssel, mint Jack-et, majd kinyitott egy ketrecet, melyből két nagyobb termetű keverék kutya szaladt ki.
Majd rövidesen, az összes kutyakennel ajtaja nyitva volt, melynek következtében hatalmas zűrzavar lett a menhelyen. Stella és Jack, elkezdték sorban kitölteni a kutyáknak a tálakba az ételt. Szerintem egyszerűbb lett volna, ha ezt előbb teszik meg, mielőtt kiengedik az állatokat...
Minden esetre, én csak álltam a káosz kellős közepén, és néztem ahogyan egy kiskutya éppen felém szalad. A bundája barnás-szürkés volt és rövid. Kajla füleivel fel-le csapkodott. Nagyon édes volt. Mikor elérte a lábamat, elkezdett ugrálni. Én lehajoltam hozzá, hogy közelebbről megnézhessem.
- Látom felfedezted Roxie-t! - kiáltott Stella.
- Elviheted! Úgyis ő az egyetlen kölyökkutya, itt! - mondta Jack. Nagyon aranyos kiskutyus!
- Nem is tudom... anyáék nem tudom mit szólnának hozzá... - feleltem.
Felvettem a kiskutyát, belenéztem a nagy kék szemébe, és nem is volt kérdés! Tudtam hogy haza kell vinnem.
- Rendben. Elviszem - jelentettem ki.
- Szuper! - mondta Stella.
- Remek. Akkor vigyük! - felelte Jack.


Mára, csak ennyi időm volt. Azért, örülök, hogy ezt megoszthattam veletek. Kommenteket, véleményeket, kritikákat  továbbra is elfogadok. :)

Köszönöm, a megtekintést:
                                           Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 8.)

Sziasztok!


*

Természetesen anyáék elengedtek. Sőt! Nagyon is örültek hogy barátkozom.

Jack, egy állatmenhelyre vitt... Mi a...? Ezek szerint, nagyon szereti az állatokat...
- Egy... menhely? - kérdeztem.
- Igen... - pár másodpercig hallgatott.
- Imádom az állatokat. Néha besegítek a gondozásban, itt. - mondta, miközben kinyitotta nekem a kaput. Mindenütt kutyák, macskák és egyéb kisállatok voltak ketrecekben és kennelekben. Nem tudom, milyen fejez vághattam, de Jack furcsán nézett rám.
- Minden rendben, Annie? - kérdezte, közben megfogta a vállam.
- Persze - feleltem bizonytalanul. - Miért?
- Csak mert olyan fejet vágtál...
Ekkor kocsiajtó csapódás hallatszott, mire mindketten felnéztünk.


Mára ennyi. sajnálom, hogy régen voltam aktív, és most is keveset írtam... Sok dolgom van mostanában. Azért, igyekszem sűrűbben írni... 

Köszi, hogy megnézted: Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 7.)

Sziasztok!


Ma épp van egy kis időm az írásra is... Szóval, vágjunk is bele! :)



Bementünk az igazgatóiba.
- Jó napot kívánok! - köszöntünk, szinte egyszerre Jack-kel, az igazgatónak vélt barna hajú, harmincas éveinél járó nőnek.
Ez kicsit úgy hatott, mint amikor az óvodások belépnek valahová, és egyszerre köszönnek. Na, jó! Azért, mi nem beszéltünk olyan lassan...
- Jó napot... - köszönt a nő, miközben furcsán méregetett engem és Jack-et.
Nem értettem, miért...
Ó... a kezünk... Még mindig szorosan fogta a kezem. Rápillantottam, mire Ő csak mosolygott, de esze ágában sem volt elengedni.
- Annie Sweets vagyok, és a gimnáziumba szeretnék beiratkozni. - mondtam határozottan, a nő szemébe nézve.
- Rendben, Miss Sweets, Mr. Greenwood, foglaljanak helyet! - leültünk a szemközti székekre. - Kiara Shell vagyok, a farmville-i gimnázium igazgatója. Adok egy jelentkezési lapot, kérem töltse ki, most.
Odaadta a papírt, meg egy tollat. Amíg én töltögettem, Jack le sem vette a szemét az adatokról. A kezemet is csak addig engedte el, míg írtam. Mikor végeztem, átadtam Kiara-nak.
- Köszönöm. A megadott e-mail címre, majd küldünk néhány dolgot, tudnivalót.
- Rendben. Viszont látásra! - köszöntem el
- Viszlát! - mondta, Jack.
- Viszont látásra! - ezzel elköszönt az igazgató nő is.

Az egész hetet Jack-kel töltöttem.
Szombaton hazajöttek a szüleim. Szinte egyből rohantak a szobájukba aludni. Még kora reggel volt, így nem akartam átmenni Jack-hez. Nem mintha eddig csak úgy átmentem volna...
Kopogtak. Hát persze, hogy Ő az.
- Nem voltam biztos benne, hogy már ébren vagy... - mondta, s közben megnézte, mi van rajtam.
Egy hosszú fekete pólót, és egy mini rövidnadrágot viseltem. A rövidnadrág nem látszódott ki a póló alól.
Bólintottam.
- A szüleim nemrég  értek haza. Bejössz?
- Nem, köszönöm... Igazából téged szerettelek volna áthívni magamhoz.
- E...Engem? - kérdeztem, bután.
Nevetett.
- Igen, téged.
Rámosolyogtam.

*

Amikor beléptem Jack házába, furcsa, finom illat fogadott.
- Mi ez az illat? - szimatoltam a levegőt, mint egy éhes kiskutya.
- Gyere! - vezetett a konyha felé.
Ott, az asztalon, egy gyümölcs torta fogadott.
- Ezt te sütötted?
- Anyám kiskoromban megtanított néhány receptet.
Az asztal mellé lépett, és kihúzta nekem az egyik széket. Bólintottam egyet, majd leültem. Ő egy kést, és két tányért vett elő, vágott mindkettőnknek egy-egy szeletet. Nagyon finom volt. Meglepett ezzel.
Mikor lenyeltem az utolsó falatot is, megszólaltam:
- Köszönöm. Ez nagyon finom volt! Nem is tudtam, hogy ilyen jól  sütsz!
Ő is megette a tortáját.
- Örülök, hogy ízlett! - mosolygott kedvesen. - Ha gondolod, elmehetnénk valahova, ma is... - tette hozzá rövidesen.
- Rendben. Mikor?
- Akár most. Csak előbb szólj a szüleidnek!
Bólintottam egyet, miközben felálltam.


Végre, tudtam egy kicsit hosszabb bejegyzést írni, mint általában szoktam! :)

Köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt, és elolvastad! Hálás lennék, ha máskor is olvasgatnád a blogomat. ;)
                   Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 6.)

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem voltam aktív, de minden összejött... :(
De legalább, most már a saját notebook-omról tudok írni.

Kicsivel később, átmentünk a mi házunkba. Egész nap együtt lógtunk. Beszélgettünk, ettünk, ittunk, zenét hallgattunk. Nevettünk is. Sokat. Én pedig élveztem minden egyes vele eltöltött percet.
Rápillantottam az órára: este fél tíz.
- Már ennyi az idő?! - kérdeztem az órára meredve.
Jack is odapillantott.
- Hát, úgy tűnik egész nap együtt voltunk... - várakozón rám pillantott.
- Én nagyszerűen érezem maagam veled, Jack...
- Ennek nagyon örülök, Annie, de most már mennem kéne... - alig láthatóan elpirult. Zavarba jött. A padlót bámulta.
- Ren... Rendben. - feleltem zavartan.
Nem mertem megtenni. Az még túl korai lett volna. Túlságosan nyomulós.

*

Reggel furcsán éreztem magam. Olyan érzésem volt, valaki hiányzik mellőlem...
Megreggeliztem, felöltöztem.
Jack kicsivel később átjött.
- Jó reggelt! - köszöntöttem hangosan, széles mosollyal az arcomon.
- Jó reggelt! - viszonozta, közben végigmért... alaposan. Tetőtöl talpig.
- Ma megyünk beíratkozni a gimibe?
- Igen.
- Oké. Gyere csak be!

- Kérsz valamit inni? - mutattam az üdítős tálca felé.
- Igen. Kólát, köszönöm.
Töltöttem neki is, és magamnak is.
Megittuk, aztán autóba szálltunk, és elmentünk a gimibe.

Meglehetősen nagy iskola...
Fehér falai vannak, dupla ajtajai, és négy szintes. Szép... Már amennyire egy iskola szép lehet.
- Gyere, menjünk be! - próbált meg becsalogatni.
De amikor látta hogy csak állok, földbegyökerezett lábakkal, mint egy szobor, olyat tett, amire álmomban sem számítottam volna:
- Gyere már, Annie! Ne legyél ilyen nyuszi! - rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és bevezetett az iskolába.

Mára ennyi. Ha tetszik, kommentelj nyugodtan! Sőt, ha szépen fogalmazod meg, még a rosszabbb kritikáért is hálás vagyok. Abból is tanulok. :) 

Köszönöm a megtekintést:
                                          Annie, the author :* 

1. fejezet (folytatás 5.)

Sziasztok!

Ma azt tervezem, hogy egy nagyon hosszú bejegyzést fogok írni. ...Már ha, nem jön közbe valami. :)
Szóval, ha már erre jársz: olvasd el nyugodtan! ;)

*

Egy piros, vállpántos nyári ruhát választottam. A hajamat begöndörítettem, és egy piros masnit kötöttem bele. Piros magassarkúmban alig tudtam menni. Nyáron, legtöbbször rövidnadrágot, egy laza rövid ujjú pólót, és egy tornacipőt viselek.

Pontosan délben, kopogást hallottam az ajtó felől.
Kinyitottam. Jack állt velem szemben, farmerben és kék kockás ingben. Kezében egy csokor virág...
- Szia! - köszöntött. - Ezt neked hoztam - adta át mosolyogva a színes csokrot.
Mindig mosolyog. Még egy dolog, amiért kedvelem.
- Szia! Köszönöm! Bejössz, amíg vázába teszem? - hívtam be a házba.
Bejött. Vázába tettem a virágokat, majd beszálltunk az autójába és elmentünk az étterembe. Mikor odaértünk, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Nagyon elegáns étterembe hozott. Az egyik asztalon, egy vázában vörös rózsaszálak díszelegtek, és a terítő is rózsás volt. Kedves, romantikus hely. Jack kihúzta nekem az egyik széket. Hmm... Egy igazi  úriember.
- Köszönöm - foglaltam helyet.
Ő is leült velem szemben. Megnéztük az étlapot. Nem sokkal később, egy pincérnő lépett az asztalunkhoz. Egy csinos, szőke, fiatal lány.
- Mit óhajtanak? - szólított meg minket.
- Annie? - kérdezte Jack.
- Én bolognai-spagettit szeretnék - feleltem.
- Rendben. És maga? - fordult Jack-hez.
- Jó lesz nekem is a spagetti
- Körülbelül tizenöt perc múlva hozom - mondta a szőke, és elment.
- Addig beszélgessünk! - mondta Jack.
És beszélgettünk is. A gimiről, virágokról, lovakról, a családunkról, zenékről , együttesekről... amiről csak tudtunk.
Gimi... azt ígérte, holnap elvisz beiratkozni a farmville-i gimnáziumba.
Végül meghozták az ebédünket. Ebéd közben, folytattuk a beszélgetést, majd hazamentünk. Haza... Jack házába. Gyönyörű ház. Nagyon tiszta, otthonos, hangulatos... valamiért, egy fiútól nem erre számítottam. Tekintve, hogy egyedül él.
A nappaliban, leültünk egy krémszínű kanapéra. Jack szorosan mellém ült. Szívem, őrülten dobogni kezdett. Szembe fordult velem, majd mélyen a szemembe nézett.
- Jól érezted magad velem? - kérdezte suttogva, közben lehelete az arcomat érte.
Talán, már ekkor el kellett volna húzódnom tőle. Lehet, hogy csak ezért volt olyan kedves. De én nem húzódtam el.
- Igen... nagyon. Még egyszer köszönöm...
Megfogta a kezem. Közelebb hajolt, majd halkan megszólalt:
- Én köszönöm, hogy eljöttél velem.
Olyan közel férkőztem hozzá, hogy az ajkunk csaknem összeért...
Ekkor megcsókolt. Lágyan, szenvedélyesen. Úgy éreztem, egy örökkévalóságig tudnám csókolni. Végül elhúzódott.
- Én... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot.
- Nehogy  bocsánatot kérj! - figyelmeztettem.
Egy csókért bocsánatot kérni?! Őrültség.
- Csak nem akartam ilyen gyorsan haladni. Nem akartam  rád mászni... Tegnap találkoztunk először...
- Jack, én is akartam a csókot
Egy picikét hazudtam... Csak azért, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Egy pillanatra, mintha megfagyott volna. Csak nézett rám bambán, csodálkozva. Ilyen hihetetlen? - gondoltam magamban, majd még egyszer szorosan magamhoz öleltem.


Hát, közbe jött valami... El kell mennem itthonról. Majd legközelebb igyekszem többet írni.
Remélem tetszett.

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                           Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 4.)

Sziasztok!

Most sem tudom befejezni a fejezetet, mivel meglehetősen hosszú ahhoz, hogy egyszerre leírjam... :/

Megreggeliztem, lezuhanyoztam, aztán megnéztem egy idétlen filmet. Vajon miért kellett elmenniük? - gondoltam. Már majdnem elaludtam, amikor valaki kopogott az ajtónkon.
Franc.
Kinyitottam az ajtót...
- Szia, Jack! - köszöntöttem, közben álmosan megdörzsöltem a szemeimet.
- Szia, Annie! - mosolygott jókedvűen. - Csak nem aludtál?
- Néztem valami értelmetlen filmet, aztán majdnem bealudtam rajta.
- Csak majdnem?
- Aha. Bejössz? - nyitottam tágra az ajtót.
Bementünk a nappaliba. Leültünk a kanapéra, közben lehalkítottam a tv-t.
- Amúgy, mi járatban? - kérdeztem felé fordulva.
- Gondoltam megnézlek.
- Hát oké. Anyáéknak el kellett utazniuk. Csak hétvégén tudnak hazajönni... addig egyedül vagyok - mondtam szomorúan.
- Sajnálom...
- Amúgy... a te szüleid hol vannak? - kérdeztem kíváncsian.
- A városban laknak.
- Szóval... egyedül élsz?
- Igen. Hetente látogatom őket.
Bólintottam.
- Amúgy te hány éves vagy? - ezt már tegnap meg akartam kérdezni tőle.
- Tizenhét. Na, és te? - hűha! Érettebbnek tűnik.
- Én tizenöt vagyok.
Pár másodpercig csak csendben kutatta az arcom.
- Egyébként, nincs testvéred?
- Nincs - feleltem. Mindig is szerettem volna egy kis öcsit. - Neked van?
- Nincs. Ráérsz, úgy egy óra múlva? - csillant fel a szeme.
- Igen. Miért?
- Lenne kedved velem ebédelni?
O.M.G.! Ez egy randi? Jack Greenwood randira hívott?!
- Pe... persze... - dadogtam, közben éreztem hogy egyre vörösebb az arcom.
Jack mosolygott, majd felállt a kanapéról.
- Nagyszerű Akkor délre itt vagyok érted
- Oké.
És már el is ment...

Most ennyi lenne. Ha valaki olvassa a történetemet, és tetszik neki, nyugodtan írjon kommentet, ajánlja barátainak ismerőseinek. Előre is köszönöm! :) Azért, remélem, van akinek tetszik... 

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                             Annie :*

1. fejezet (folytatás 3.)

Sziasztok! 

Remélem, ma már le tudom írni a teljes fejezetet... 

- Varázslatos hely... - mondtam, a tájat fürkészve.

Jack csak mosolygott.

- Valamennyire csak tudsz lovagolni, ha idáig eljutottál!

- Valamennyire... - ismételtem Jack szavát.

- Akkor, verseny a fáig! - kiáltott fel, és már indult is.

 Én csak bámulni tudtam, ahogyan a lovával szélsebesen vágtatott át a réten. Megesküdtem volna, hogy én a lovamnak semmiféle jelzést nem adtam. Freedom mégis elindult. De nem is akárhogy! Úgy éreztem, repülök. Már értem miért ez a neve. Mint a villám, olyan gyorsan elértük az öreg tölgyfát. Még Jack-éket is megelőztük. Épphogy megtudtam fékezni a lovamat, mielőtt belecsapódhattunk volna a fába. A szívem a torkomban dobogott. A szám kiszáradt. Jack is odaért hozzánk. Leszálltunk a lovakról, kikötöttük őket. A patak pont mellettünk folydogált, így inni is tudtak.

- Na, milyen volt? - kérdezte, Jack.

- Nagyszerű! Mintha szárnyaltam volna! - mondtam lihegve.

- Még hogy nem tudsz lovagolni! Minket is kielőztetek! - úgy mondta ezt, mintha valami díjlovagló lenne.

Lehuppantam a fűbe. Jack mellém ült.

- Annie?

- Igen, Jack?

- Honnan jöttél?

- Párizsból.

- Hűha... - eléggé meglepődött. - Párizsból Farmville-be?

- Aha. A szüleim megunták a nagyvárost. Nyugalomra vágytak. Ráadásul elég jó állást kaptak itt...

Bólintott.

- Lassan vissza kéne mennünk. Még van egy kis elintéznivalóm a városban... - mondta pár perc múlva, elgondolkodva.

*

Egész este Jack-en járt az eszem. Nagyon jól éreztem magam vele. Reménykedtem benne, hogy van még pár hely a városban, amit megmutathat. Rejtélyes srác. Nem sokat beszél magáról. Gack Greenwood. Hmm. Pedig érdekel... nagyon is. De van még időnk. Ez még csak a kezdet...

*

Mikor reggel felébredtem és lementem a konyhába reggelizni, a hűtőn egy cetli fogadott. Anyának és apának, sürgősen el kellett utazniuk. Csak hétvégén tudnak hazajönni. Hétfő van. 'Szuper!' Egy teljes hét egyedül.

Oké. Nem sikerült befejeznem a fejezetet. Eléggé hosszú... Azért, remélem van akinek tetszik, és végigolvassa a bejegyzéseimet... :) 

Köszönöm, hogy elolvastad: 

                                            Annie, the author :*

                                   

1. fejezet (folytatás 2.)

Sziasztok!

Kedden, csak a fejezet egy részét tudtam leírni,ezért ezt most folytatom. :)


Mikor anyáék hazaértek, már mentek is dolgozni. Anya orvos, apa pedig autószerelő az egyik közeli városban. Szóval tudtam, hogy estére várhatom őket haza. Azért mégis szóltam nekik, hogy délután elmegyek Jack-kel. Anya majd kiugrott a bőréből,örömében. Miután elmentek, lezuhanyoztam és olvastam egy fejezetet a könyvemből. Nem erőltettem meg magam túlságosan az öltözködéssel kapcsolatban: egy farmer rövidnadrágot, és egy rózsaszín pólót vettem fel. Hosszú, szőkés barna hajamat, laza copfba kötöttem össze.

*

Pontban háromkor találkoztunk Jack-kel a házunk előtt. Térdnadrágot és pólót viselt.
- Szia! - köszöntött barátságosan.
- Szia!
- Gyere! Arra gondoltam, először elmehetnénk fagyizni - intett a fejével az egyik utca felé.
- Oké - mondtam, és már indultunk is.
Körülbelül öt perc alatt elértük a fagyizót. Út közben nem sokat beszéltünk, de néha rám nézett és elmosolyodott. Leültünk egy padra, fagyiztunk, és csak néztük egymást. Mikor már mindketten megettük a magunk adagját, újra nekiindultunk.
- Most hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Szereted a lovakat? - kérdezte csábító mosollyal az arcán.
- Igen. Miért?
- Majd meglátod! Csak gyere! - kacsintott.
Rossz előérzetem van.
Sétáltunk vagy húsz percig...
- Egy... lovarda! - néztem elkerekedett szemmel Jack-re.
- Igen, az. Imádom ezt a helyet. Ott hátul... - mutatott a lovarda mögötti rétre, melyet egy keskeny patak szelt ketté, és virágok tarkították. - ...ott szoktam lovagolni.
- Jack, ez a hely csodálatos!
- Valóban az. Gyere, menjünk be! - hívott beljebb.
Miközben mentünk, sok embert láttam a lovarda udvarán, de senki nem foglalkozott velünk igazán. Páran köszöntek Jack-nek, néhány lány rámosolygott és elpirult. Egy kifutóban volt vagy  tíz ló. Jack bevezetett közéjük.
- Most lovagolni fogunk? - tettem fel a kérdést, melyet legszívesebben visszaszívtam volna.
- Miért, mi mást lehet egy lovardában csinálni?! - kérdezte, közben felvonta egyik szemöldökét.
Hát, szerintem elég sok mindent... - Azt mondtad, szereted a lovakat. Vagy nem?
- Igen. Szeretem őket... - mondtam, a földet bámulva.
- De?
- De nem tudok lovagolni - feleltem pár másodperc elteltével.
Még mindig a talajt bámultam, zavaromban. Egy lépéssel közelebb lépett hozzám, gyengéden megfogta az államat, és felemelte. Elvesztünk egymás tekintetében. Én az övében, ő az enyémben... Közel volt az ajka az enyémhez... nagyon közel. Halványan elpirultam.
- Majd én megtanítalak - suttogta lágy hangon, majd lassan leengedte a kezét az arcomról.
Még mindig nagyon közel voltunk egymáshoz... Pár másodpercig - egy örökkévalóságnak tűnt - csak némán néztük egymást. Majd egy lépést hátra lépett, megköszörülte a torkát, és megszólalt:
- Hozom a nyergeket meg a kantárokat... meg ami kell.
Bólintottam.
Kiment a kifutóból. Amíg  ő távol volt, én a lovakat nézegettem. Aztán az egyik fekete odajött hozzám. Váratlanul. Kicsit megijedtem. Megsimogattam. Nagyon szép ló... csak kicsit magas.
- Látom kiszúrtad magadnak a legmagasabbat! - nevetett fel Jack.
- Inkább ő szúrt ki engem... - helyesbítettem - Én csak néztem a lovakat, ő pedig idejött hozzám.
- Egyébként, a neve Freedom - jegyezte meg Jack, és felnyergelte nekem Freedom-ot.
Hmm, Szabadság. Izgalmas neve van a pacinak, az már biztos! Magának egy világosbarna lovat nyergelt fel.
- Ő itt Daisy. Az én gyönyörűségem. Mindig rajta lovagolok - mondta büszkén.
Kemény név... Felszállt a lovára, és várt.
- Ugye, azért fel tudsz ülni a hátára?! - kérdezte.
- Persze - mondtam egy szemforgatás kíséretében.
Felültem - vagy inkább felmásztam - Freedom hátár, és követtem Jack-et a kifutón kívülre. Elértük a lovarda mögötti rétet.


Mára ennyi lenne. Tudom, most kicsit sok lett egyszerre, de azért remélem, valaki végigolvassa... :) 

Köszönöm, ha elolvastad: 
                                         Annie :*

1. fejezet

Sziasztok! 

A notebook-omat,sajnos szerelőhöz kell vinnünk,ezért most egy ideig elég rendszertelenül fogom frissíteni a blogot. A mai bejegyzésem a könyvem egy részletét fogja bemutatni. :)


A nyári szünetben - augusztusban - Farmville-be költöztünk. A szüleim megunták az állandó nyüzsgést. Egy kis nyugalomra vágytak. Ráadásul jó állást kaptak itt.
Szép hely. Csendes,nyugodt. Hát... nem éppen egy nagyváros, de azért tetszik. Habár,én nem akartam elköltözni Párizs-ból.
Négy napja vagyunk itt,de az udvarunkon kívül még sehol sem jártam. Pedig anyáék állandóan azzal nyaggatnak,hogy menjek,nézzek szét a városban,szerezzek barátokat még az iskola előtt. Mert azt mondják, úgy minden könnyebb lesz.Hallottam hogy van itt egy gimnázium. Nem tudom milyen lehet...
Sosem voltam igazán az a barátkozós típus.Volt egy kisebb baráti társaságom,és ennyi. Nekem ez épp elég volt.
Az időm nagy részét olvasással töltöm.
- Kicsim! Elmegyünk boltba. Te nem jössz velünk? - kiabálta anya, a konyhából.
A házunk két szintes, anya és apa szobája - meg minden más - az alsó szinten van, az én szobám és fürdőszobám pedig a felső szinten található.
- Te mindig olvasol! - mondta anya sértődött hangon, és már hallottam is a nehéz faajtó csapódását.
Szuper! Egyedül vagyok itthon!
Gondoltam kimegyek egy kicsit az utcára, körülnézek. Csak előbb elolvasom ezt a fejezetet.

*

Kimentem az utcára...
- Szia! - Istenem! Zöld szemeim valaha látott legszebb teremtése!
Szőke, kusza haj, élénk, kék, elbűvölő számpár, telt, mosolygós ajkak, napbarnított bőr, a pólója alatt kirajzolódó izom... Na, oké. Mennyi ennek a matematikai esélye?
- Hahó! - nevetett fel édes hangon, amikor már néhány perce bámultam.
- Szi... izé, szia! - köszöntem, kis idő után,mire végre sikerült megtalálnom a hangom.
- Én itt lakom a szomszédban - mutatott egy nagy, több szintes barátságos ház felé, épp a mi házunkkal szemben.
- Láttalak mikor ide költöztetek. Gondoltam benézek hozzátok.
- Izé... Ez... kedves tőled - feleltem ötlet híján.
Felnevetett.
- Mi olyan nevetséges?! - kérdeztem bosszankodva.
- Bocsánat. Gyakran használod mondataidban az 'izé' szót? - ezen meglepődtem.
Mindenki dicsérget, hogy milyen bő a szókincsem.
- Nem... Igazából... szóval én csak... na mindegy. Egyébként Annie Sweets-nek hívnak.
- Jack Greenwood vagyok - mondta, egy angyali mosoly kíséretében. - Most mennem kell, de ha délután ráérsz, elmehetnénk valahová... Esetleg megmutatnék egy jó helyet a városban...
- Rendben. Délután ráérek - viszonoztam mosolyát, mire bolond szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a helyéről.
- Akkor, háromkor itt! - rám kacsintott, de mire egyet pisloghattam volna, már nem volt sehol. Különös.

Ennyi lenne, egyelőre. (ez még nem a teljes fejezet) Szerintem az első fejezet, nem sikerült valami jól... De aztán egyre jobb. Mondjuk, ez az én véleményem. Azért remélem, nektek tetszik! ;) Nyugodtam írjatok véleményt kommentben! :) 

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                              Annie, the author. :*

Első bejegyzésem

Sziasztok, kedves látogatók!

Ez az első blogom, és ezen belül, az első bejegyzésem is. 

Imádok olvasni, könyvekről beszélni, emellett: most írom első könyvemet is.:) 

Az olvasás, a könyvek világa, még egészen új számomra. Alig egy éve jöttem rá, hogy szeretek olvasni. Ennek külön története van. Talán, egyszer megosztom veletek is! ;)

Egyetlen problémám van a blogolással: az idő. Na, igen! Elég zsúfoltak a mindennapjaim...Főleg, ha elkezdődik az iskola is... Ezért nem tudom előre megmondani, milyen időközönként fogom frissíteni.:(

Valószínűleg, itt fogom megosztani első könyvemet, és néha lehet, hogy még különálló történeteket is fogok írni. És ha találok valamilyen érdekes, friss hírt egy könyvről, annak megjelenéséről, vagy írójáról, természetesen, itt azt is megtaláljátok.

Köszönöm, hogy elolvastátok: Annie  :*