Sziasztok!
Kedden, csak a fejezet egy részét tudtam leírni,ezért ezt most folytatom. :)
Mikor anyáék hazaértek, már mentek is dolgozni. Anya orvos, apa pedig autószerelő az egyik közeli városban. Szóval tudtam, hogy estére várhatom őket haza. Azért mégis szóltam nekik, hogy délután elmegyek Jack-kel. Anya majd kiugrott a bőréből,örömében. Miután elmentek, lezuhanyoztam és olvastam egy fejezetet a könyvemből. Nem erőltettem meg magam túlságosan az öltözködéssel kapcsolatban: egy farmer rövidnadrágot, és egy rózsaszín pólót vettem fel. Hosszú, szőkés barna hajamat, laza copfba kötöttem össze.
*
Pontban háromkor találkoztunk Jack-kel a házunk előtt. Térdnadrágot és pólót viselt.
- Szia! - köszöntött barátságosan.
- Szia!
- Gyere! Arra gondoltam, először elmehetnénk fagyizni - intett a fejével az egyik utca felé.
- Oké - mondtam, és már indultunk is.
Körülbelül öt perc alatt elértük a fagyizót. Út közben nem sokat beszéltünk, de néha rám nézett és elmosolyodott. Leültünk egy padra, fagyiztunk, és csak néztük egymást. Mikor már mindketten megettük a magunk adagját, újra nekiindultunk.
- Most hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Szereted a lovakat? - kérdezte csábító mosollyal az arcán.
- Igen. Miért?
- Majd meglátod! Csak gyere! - kacsintott.
Rossz előérzetem van.
Sétáltunk vagy húsz percig...
- Egy... lovarda! - néztem elkerekedett szemmel Jack-re.
- Igen, az. Imádom ezt a helyet. Ott hátul... - mutatott a lovarda mögötti rétre, melyet egy keskeny patak szelt ketté, és virágok tarkították. - ...ott szoktam lovagolni.
- Jack, ez a hely csodálatos!
- Valóban az. Gyere, menjünk be! - hívott beljebb.
Miközben mentünk, sok embert láttam a lovarda udvarán, de senki nem foglalkozott velünk igazán. Páran köszöntek Jack-nek, néhány lány rámosolygott és elpirult. Egy kifutóban volt vagy tíz ló. Jack bevezetett közéjük.
- Most lovagolni fogunk? - tettem fel a kérdést, melyet legszívesebben visszaszívtam volna.
- Miért, mi mást lehet egy lovardában csinálni?! - kérdezte, közben felvonta egyik szemöldökét.
Hát, szerintem elég sok mindent... - Azt mondtad, szereted a lovakat. Vagy nem?
- Igen. Szeretem őket... - mondtam, a földet bámulva.
- De?
- De nem tudok lovagolni - feleltem pár másodperc elteltével.
Még mindig a talajt bámultam, zavaromban. Egy lépéssel közelebb lépett hozzám, gyengéden megfogta az államat, és felemelte. Elvesztünk egymás tekintetében. Én az övében, ő az enyémben... Közel volt az ajka az enyémhez... nagyon közel. Halványan elpirultam.
- Majd én megtanítalak - suttogta lágy hangon, majd lassan leengedte a kezét az arcomról.
Még mindig nagyon közel voltunk egymáshoz... Pár másodpercig - egy örökkévalóságnak tűnt - csak némán néztük egymást. Majd egy lépést hátra lépett, megköszörülte a torkát, és megszólalt:
- Hozom a nyergeket meg a kantárokat... meg ami kell.
Bólintottam.
Kiment a kifutóból. Amíg ő távol volt, én a lovakat nézegettem. Aztán az egyik fekete odajött hozzám. Váratlanul. Kicsit megijedtem. Megsimogattam. Nagyon szép ló... csak kicsit magas.
- Látom kiszúrtad magadnak a legmagasabbat! - nevetett fel Jack.
- Inkább ő szúrt ki engem... - helyesbítettem - Én csak néztem a lovakat, ő pedig idejött hozzám.
- Egyébként, a neve Freedom - jegyezte meg Jack, és felnyergelte nekem Freedom-ot.
Hmm, Szabadság. Izgalmas neve van a pacinak, az már biztos! Magának egy világosbarna lovat nyergelt fel.
- Ő itt Daisy. Az én gyönyörűségem. Mindig rajta lovagolok - mondta büszkén.
Kemény név... Felszállt a lovára, és várt.
- Ugye, azért fel tudsz ülni a hátára?! - kérdezte.
- Persze - mondtam egy szemforgatás kíséretében.
Felültem - vagy inkább felmásztam - Freedom hátár, és követtem Jack-et a kifutón kívülre. Elértük a lovarda mögötti rétet.
Mára ennyi lenne. Tudom, most kicsit sok lett egyszerre, de azért remélem, valaki végigolvassa... :)
Köszönöm, ha elolvastad:
Annie :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése