Sziasztok!
Sajnálom, hogy nem voltam aktív, de minden összejött... :(
De legalább, most már a saját notebook-omról tudok írni.
Kicsivel később, átmentünk a mi házunkba. Egész nap együtt lógtunk. Beszélgettünk, ettünk, ittunk, zenét hallgattunk. Nevettünk is. Sokat. Én pedig élveztem minden egyes vele eltöltött percet.
Rápillantottam az órára: este fél tíz.
- Már ennyi az idő?! - kérdeztem az órára meredve.
Jack is odapillantott.
- Hát, úgy tűnik egész nap együtt voltunk... - várakozón rám pillantott.
- Én nagyszerűen érezem maagam veled, Jack...
- Ennek nagyon örülök, Annie, de most már mennem kéne... - alig láthatóan elpirult. Zavarba jött. A padlót bámulta.
- Ren... Rendben. - feleltem zavartan.
Nem mertem megtenni. Az még túl korai lett volna. Túlságosan nyomulós.
*
Reggel furcsán éreztem magam. Olyan érzésem volt, valaki hiányzik mellőlem...
Megreggeliztem, felöltöztem.
Jack kicsivel később átjött.
- Jó reggelt! - köszöntöttem hangosan, széles mosollyal az arcomon.
- Jó reggelt! - viszonozta, közben végigmért... alaposan. Tetőtöl talpig.
- Ma megyünk beíratkozni a gimibe?
- Igen.
- Oké. Gyere csak be!
- Kérsz valamit inni? - mutattam az üdítős tálca felé.
- Igen. Kólát, köszönöm.
Töltöttem neki is, és magamnak is.
Megittuk, aztán autóba szálltunk, és elmentünk a gimibe.
Meglehetősen nagy iskola...
Fehér falai vannak, dupla ajtajai, és négy szintes. Szép... Már amennyire egy iskola szép lehet.
- Gyere, menjünk be! - próbált meg becsalogatni.
De amikor látta hogy csak állok, földbegyökerezett lábakkal, mint egy szobor, olyat tett, amire álmomban sem számítottam volna:
- Gyere már, Annie! Ne legyél ilyen nyuszi! - rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és bevezetett az iskolába.
Mára ennyi. Ha tetszik, kommentelj nyugodtan! Sőt, ha szépen fogalmazod meg, még a rosszabbb kritikáért is hálás vagyok. Abból is tanulok. :)
Köszönöm a megtekintést:
Annie, the author :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése