Sziasztok!
Ma azt tervezem, hogy egy nagyon hosszú bejegyzést fogok írni. ...Már ha, nem jön közbe valami. :)
Szóval, ha már erre jársz: olvasd el nyugodtan! ;)
*
Egy piros, vállpántos nyári ruhát választottam. A hajamat begöndörítettem, és egy piros masnit kötöttem bele. Piros magassarkúmban alig tudtam menni. Nyáron, legtöbbször rövidnadrágot, egy laza rövid ujjú pólót, és egy tornacipőt viselek.
Pontosan délben, kopogást hallottam az ajtó felől.
Kinyitottam. Jack állt velem szemben, farmerben és kék kockás ingben. Kezében egy csokor virág...
- Szia! - köszöntött. - Ezt neked hoztam - adta át mosolyogva a színes csokrot.
Mindig mosolyog. Még egy dolog, amiért kedvelem.
- Szia! Köszönöm! Bejössz, amíg vázába teszem? - hívtam be a házba.
Bejött. Vázába tettem a virágokat, majd beszálltunk az autójába és elmentünk az étterembe. Mikor odaértünk, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Nagyon elegáns étterembe hozott. Az egyik asztalon, egy vázában vörös rózsaszálak díszelegtek, és a terítő is rózsás volt. Kedves, romantikus hely. Jack kihúzta nekem az egyik széket. Hmm... Egy igazi úriember.
- Köszönöm - foglaltam helyet.
Ő is leült velem szemben. Megnéztük az étlapot. Nem sokkal később, egy pincérnő lépett az asztalunkhoz. Egy csinos, szőke, fiatal lány.
- Mit óhajtanak? - szólított meg minket.
- Annie? - kérdezte Jack.
- Én bolognai-spagettit szeretnék - feleltem.
- Rendben. És maga? - fordult Jack-hez.
- Jó lesz nekem is a spagetti
- Körülbelül tizenöt perc múlva hozom - mondta a szőke, és elment.
- Addig beszélgessünk! - mondta Jack.
És beszélgettünk is. A gimiről, virágokról, lovakról, a családunkról, zenékről , együttesekről... amiről csak tudtunk.
Gimi... azt ígérte, holnap elvisz beiratkozni a farmville-i gimnáziumba.
Végül meghozták az ebédünket. Ebéd közben, folytattuk a beszélgetést, majd hazamentünk. Haza... Jack házába. Gyönyörű ház. Nagyon tiszta, otthonos, hangulatos... valamiért, egy fiútól nem erre számítottam. Tekintve, hogy egyedül él.
A nappaliban, leültünk egy krémszínű kanapéra. Jack szorosan mellém ült. Szívem, őrülten dobogni kezdett. Szembe fordult velem, majd mélyen a szemembe nézett.
- Jól érezted magad velem? - kérdezte suttogva, közben lehelete az arcomat érte.
Talán, már ekkor el kellett volna húzódnom tőle. Lehet, hogy csak ezért volt olyan kedves. De én nem húzódtam el.
- Igen... nagyon. Még egyszer köszönöm...
Megfogta a kezem. Közelebb hajolt, majd halkan megszólalt:
- Én köszönöm, hogy eljöttél velem.
Olyan közel férkőztem hozzá, hogy az ajkunk csaknem összeért...
Ekkor megcsókolt. Lágyan, szenvedélyesen. Úgy éreztem, egy örökkévalóságig tudnám csókolni. Végül elhúzódott.
- Én... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot.
- Nehogy bocsánatot kérj! - figyelmeztettem.
Egy csókért bocsánatot kérni?! Őrültség.
- Csak nem akartam ilyen gyorsan haladni. Nem akartam rád mászni... Tegnap találkoztunk először...
- Jack, én is akartam a csókot
Egy picikét hazudtam... Csak azért, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Egy pillanatra, mintha megfagyott volna. Csak nézett rám bambán, csodálkozva. Ilyen hihetetlen? - gondoltam magamban, majd még egyszer szorosan magamhoz öleltem.
Hát, közbe jött valami... El kell mennem itthonról. Majd legközelebb igyekszem többet írni.
Remélem tetszett.
Köszönöm, hogy elolvastad:
Annie, the author :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése