1. fejezet

Sziasztok! 

A notebook-omat,sajnos szerelőhöz kell vinnünk,ezért most egy ideig elég rendszertelenül fogom frissíteni a blogot. A mai bejegyzésem a könyvem egy részletét fogja bemutatni. :)


A nyári szünetben - augusztusban - Farmville-be költöztünk. A szüleim megunták az állandó nyüzsgést. Egy kis nyugalomra vágytak. Ráadásul jó állást kaptak itt.
Szép hely. Csendes,nyugodt. Hát... nem éppen egy nagyváros, de azért tetszik. Habár,én nem akartam elköltözni Párizs-ból.
Négy napja vagyunk itt,de az udvarunkon kívül még sehol sem jártam. Pedig anyáék állandóan azzal nyaggatnak,hogy menjek,nézzek szét a városban,szerezzek barátokat még az iskola előtt. Mert azt mondják, úgy minden könnyebb lesz.Hallottam hogy van itt egy gimnázium. Nem tudom milyen lehet...
Sosem voltam igazán az a barátkozós típus.Volt egy kisebb baráti társaságom,és ennyi. Nekem ez épp elég volt.
Az időm nagy részét olvasással töltöm.
- Kicsim! Elmegyünk boltba. Te nem jössz velünk? - kiabálta anya, a konyhából.
A házunk két szintes, anya és apa szobája - meg minden más - az alsó szinten van, az én szobám és fürdőszobám pedig a felső szinten található.
- Te mindig olvasol! - mondta anya sértődött hangon, és már hallottam is a nehéz faajtó csapódását.
Szuper! Egyedül vagyok itthon!
Gondoltam kimegyek egy kicsit az utcára, körülnézek. Csak előbb elolvasom ezt a fejezetet.

*

Kimentem az utcára...
- Szia! - Istenem! Zöld szemeim valaha látott legszebb teremtése!
Szőke, kusza haj, élénk, kék, elbűvölő számpár, telt, mosolygós ajkak, napbarnított bőr, a pólója alatt kirajzolódó izom... Na, oké. Mennyi ennek a matematikai esélye?
- Hahó! - nevetett fel édes hangon, amikor már néhány perce bámultam.
- Szi... izé, szia! - köszöntem, kis idő után,mire végre sikerült megtalálnom a hangom.
- Én itt lakom a szomszédban - mutatott egy nagy, több szintes barátságos ház felé, épp a mi házunkkal szemben.
- Láttalak mikor ide költöztetek. Gondoltam benézek hozzátok.
- Izé... Ez... kedves tőled - feleltem ötlet híján.
Felnevetett.
- Mi olyan nevetséges?! - kérdeztem bosszankodva.
- Bocsánat. Gyakran használod mondataidban az 'izé' szót? - ezen meglepődtem.
Mindenki dicsérget, hogy milyen bő a szókincsem.
- Nem... Igazából... szóval én csak... na mindegy. Egyébként Annie Sweets-nek hívnak.
- Jack Greenwood vagyok - mondta, egy angyali mosoly kíséretében. - Most mennem kell, de ha délután ráérsz, elmehetnénk valahová... Esetleg megmutatnék egy jó helyet a városban...
- Rendben. Délután ráérek - viszonoztam mosolyát, mire bolond szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a helyéről.
- Akkor, háromkor itt! - rám kacsintott, de mire egyet pisloghattam volna, már nem volt sehol. Különös.

Ennyi lenne, egyelőre. (ez még nem a teljes fejezet) Szerintem az első fejezet, nem sikerült valami jól... De aztán egyre jobb. Mondjuk, ez az én véleményem. Azért remélem, nektek tetszik! ;) Nyugodtam írjatok véleményt kommentben! :) 

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                              Annie, the author. :*