1. fejezet (folytatás 7.)

Sziasztok!


Ma épp van egy kis időm az írásra is... Szóval, vágjunk is bele! :)



Bementünk az igazgatóiba.
- Jó napot kívánok! - köszöntünk, szinte egyszerre Jack-kel, az igazgatónak vélt barna hajú, harmincas éveinél járó nőnek.
Ez kicsit úgy hatott, mint amikor az óvodások belépnek valahová, és egyszerre köszönnek. Na, jó! Azért, mi nem beszéltünk olyan lassan...
- Jó napot... - köszönt a nő, miközben furcsán méregetett engem és Jack-et.
Nem értettem, miért...
Ó... a kezünk... Még mindig szorosan fogta a kezem. Rápillantottam, mire Ő csak mosolygott, de esze ágában sem volt elengedni.
- Annie Sweets vagyok, és a gimnáziumba szeretnék beiratkozni. - mondtam határozottan, a nő szemébe nézve.
- Rendben, Miss Sweets, Mr. Greenwood, foglaljanak helyet! - leültünk a szemközti székekre. - Kiara Shell vagyok, a farmville-i gimnázium igazgatója. Adok egy jelentkezési lapot, kérem töltse ki, most.
Odaadta a papírt, meg egy tollat. Amíg én töltögettem, Jack le sem vette a szemét az adatokról. A kezemet is csak addig engedte el, míg írtam. Mikor végeztem, átadtam Kiara-nak.
- Köszönöm. A megadott e-mail címre, majd küldünk néhány dolgot, tudnivalót.
- Rendben. Viszont látásra! - köszöntem el
- Viszlát! - mondta, Jack.
- Viszont látásra! - ezzel elköszönt az igazgató nő is.

Az egész hetet Jack-kel töltöttem.
Szombaton hazajöttek a szüleim. Szinte egyből rohantak a szobájukba aludni. Még kora reggel volt, így nem akartam átmenni Jack-hez. Nem mintha eddig csak úgy átmentem volna...
Kopogtak. Hát persze, hogy Ő az.
- Nem voltam biztos benne, hogy már ébren vagy... - mondta, s közben megnézte, mi van rajtam.
Egy hosszú fekete pólót, és egy mini rövidnadrágot viseltem. A rövidnadrág nem látszódott ki a póló alól.
Bólintottam.
- A szüleim nemrég  értek haza. Bejössz?
- Nem, köszönöm... Igazából téged szerettelek volna áthívni magamhoz.
- E...Engem? - kérdeztem, bután.
Nevetett.
- Igen, téged.
Rámosolyogtam.

*

Amikor beléptem Jack házába, furcsa, finom illat fogadott.
- Mi ez az illat? - szimatoltam a levegőt, mint egy éhes kiskutya.
- Gyere! - vezetett a konyha felé.
Ott, az asztalon, egy gyümölcs torta fogadott.
- Ezt te sütötted?
- Anyám kiskoromban megtanított néhány receptet.
Az asztal mellé lépett, és kihúzta nekem az egyik széket. Bólintottam egyet, majd leültem. Ő egy kést, és két tányért vett elő, vágott mindkettőnknek egy-egy szeletet. Nagyon finom volt. Meglepett ezzel.
Mikor lenyeltem az utolsó falatot is, megszólaltam:
- Köszönöm. Ez nagyon finom volt! Nem is tudtam, hogy ilyen jól  sütsz!
Ő is megette a tortáját.
- Örülök, hogy ízlett! - mosolygott kedvesen. - Ha gondolod, elmehetnénk valahova, ma is... - tette hozzá rövidesen.
- Rendben. Mikor?
- Akár most. Csak előbb szólj a szüleidnek!
Bólintottam egyet, miközben felálltam.


Végre, tudtam egy kicsit hosszabb bejegyzést írni, mint általában szoktam! :)

Köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt, és elolvastad! Hálás lennék, ha máskor is olvasgatnád a blogomat. ;)
                   Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 6.)

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem voltam aktív, de minden összejött... :(
De legalább, most már a saját notebook-omról tudok írni.

Kicsivel később, átmentünk a mi házunkba. Egész nap együtt lógtunk. Beszélgettünk, ettünk, ittunk, zenét hallgattunk. Nevettünk is. Sokat. Én pedig élveztem minden egyes vele eltöltött percet.
Rápillantottam az órára: este fél tíz.
- Már ennyi az idő?! - kérdeztem az órára meredve.
Jack is odapillantott.
- Hát, úgy tűnik egész nap együtt voltunk... - várakozón rám pillantott.
- Én nagyszerűen érezem maagam veled, Jack...
- Ennek nagyon örülök, Annie, de most már mennem kéne... - alig láthatóan elpirult. Zavarba jött. A padlót bámulta.
- Ren... Rendben. - feleltem zavartan.
Nem mertem megtenni. Az még túl korai lett volna. Túlságosan nyomulós.

*

Reggel furcsán éreztem magam. Olyan érzésem volt, valaki hiányzik mellőlem...
Megreggeliztem, felöltöztem.
Jack kicsivel később átjött.
- Jó reggelt! - köszöntöttem hangosan, széles mosollyal az arcomon.
- Jó reggelt! - viszonozta, közben végigmért... alaposan. Tetőtöl talpig.
- Ma megyünk beíratkozni a gimibe?
- Igen.
- Oké. Gyere csak be!

- Kérsz valamit inni? - mutattam az üdítős tálca felé.
- Igen. Kólát, köszönöm.
Töltöttem neki is, és magamnak is.
Megittuk, aztán autóba szálltunk, és elmentünk a gimibe.

Meglehetősen nagy iskola...
Fehér falai vannak, dupla ajtajai, és négy szintes. Szép... Már amennyire egy iskola szép lehet.
- Gyere, menjünk be! - próbált meg becsalogatni.
De amikor látta hogy csak állok, földbegyökerezett lábakkal, mint egy szobor, olyat tett, amire álmomban sem számítottam volna:
- Gyere már, Annie! Ne legyél ilyen nyuszi! - rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és bevezetett az iskolába.

Mára ennyi. Ha tetszik, kommentelj nyugodtan! Sőt, ha szépen fogalmazod meg, még a rosszabbb kritikáért is hálás vagyok. Abból is tanulok. :) 

Köszönöm a megtekintést:
                                          Annie, the author :* 

1. fejezet (folytatás 5.)

Sziasztok!

Ma azt tervezem, hogy egy nagyon hosszú bejegyzést fogok írni. ...Már ha, nem jön közbe valami. :)
Szóval, ha már erre jársz: olvasd el nyugodtan! ;)

*

Egy piros, vállpántos nyári ruhát választottam. A hajamat begöndörítettem, és egy piros masnit kötöttem bele. Piros magassarkúmban alig tudtam menni. Nyáron, legtöbbször rövidnadrágot, egy laza rövid ujjú pólót, és egy tornacipőt viselek.

Pontosan délben, kopogást hallottam az ajtó felől.
Kinyitottam. Jack állt velem szemben, farmerben és kék kockás ingben. Kezében egy csokor virág...
- Szia! - köszöntött. - Ezt neked hoztam - adta át mosolyogva a színes csokrot.
Mindig mosolyog. Még egy dolog, amiért kedvelem.
- Szia! Köszönöm! Bejössz, amíg vázába teszem? - hívtam be a házba.
Bejött. Vázába tettem a virágokat, majd beszálltunk az autójába és elmentünk az étterembe. Mikor odaértünk, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Nagyon elegáns étterembe hozott. Az egyik asztalon, egy vázában vörös rózsaszálak díszelegtek, és a terítő is rózsás volt. Kedves, romantikus hely. Jack kihúzta nekem az egyik széket. Hmm... Egy igazi  úriember.
- Köszönöm - foglaltam helyet.
Ő is leült velem szemben. Megnéztük az étlapot. Nem sokkal később, egy pincérnő lépett az asztalunkhoz. Egy csinos, szőke, fiatal lány.
- Mit óhajtanak? - szólított meg minket.
- Annie? - kérdezte Jack.
- Én bolognai-spagettit szeretnék - feleltem.
- Rendben. És maga? - fordult Jack-hez.
- Jó lesz nekem is a spagetti
- Körülbelül tizenöt perc múlva hozom - mondta a szőke, és elment.
- Addig beszélgessünk! - mondta Jack.
És beszélgettünk is. A gimiről, virágokról, lovakról, a családunkról, zenékről , együttesekről... amiről csak tudtunk.
Gimi... azt ígérte, holnap elvisz beiratkozni a farmville-i gimnáziumba.
Végül meghozták az ebédünket. Ebéd közben, folytattuk a beszélgetést, majd hazamentünk. Haza... Jack házába. Gyönyörű ház. Nagyon tiszta, otthonos, hangulatos... valamiért, egy fiútól nem erre számítottam. Tekintve, hogy egyedül él.
A nappaliban, leültünk egy krémszínű kanapéra. Jack szorosan mellém ült. Szívem, őrülten dobogni kezdett. Szembe fordult velem, majd mélyen a szemembe nézett.
- Jól érezted magad velem? - kérdezte suttogva, közben lehelete az arcomat érte.
Talán, már ekkor el kellett volna húzódnom tőle. Lehet, hogy csak ezért volt olyan kedves. De én nem húzódtam el.
- Igen... nagyon. Még egyszer köszönöm...
Megfogta a kezem. Közelebb hajolt, majd halkan megszólalt:
- Én köszönöm, hogy eljöttél velem.
Olyan közel férkőztem hozzá, hogy az ajkunk csaknem összeért...
Ekkor megcsókolt. Lágyan, szenvedélyesen. Úgy éreztem, egy örökkévalóságig tudnám csókolni. Végül elhúzódott.
- Én... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot.
- Nehogy  bocsánatot kérj! - figyelmeztettem.
Egy csókért bocsánatot kérni?! Őrültség.
- Csak nem akartam ilyen gyorsan haladni. Nem akartam  rád mászni... Tegnap találkoztunk először...
- Jack, én is akartam a csókot
Egy picikét hazudtam... Csak azért, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Egy pillanatra, mintha megfagyott volna. Csak nézett rám bambán, csodálkozva. Ilyen hihetetlen? - gondoltam magamban, majd még egyszer szorosan magamhoz öleltem.


Hát, közbe jött valami... El kell mennem itthonról. Majd legközelebb igyekszem többet írni.
Remélem tetszett.

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                           Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 4.)

Sziasztok!

Most sem tudom befejezni a fejezetet, mivel meglehetősen hosszú ahhoz, hogy egyszerre leírjam... :/

Megreggeliztem, lezuhanyoztam, aztán megnéztem egy idétlen filmet. Vajon miért kellett elmenniük? - gondoltam. Már majdnem elaludtam, amikor valaki kopogott az ajtónkon.
Franc.
Kinyitottam az ajtót...
- Szia, Jack! - köszöntöttem, közben álmosan megdörzsöltem a szemeimet.
- Szia, Annie! - mosolygott jókedvűen. - Csak nem aludtál?
- Néztem valami értelmetlen filmet, aztán majdnem bealudtam rajta.
- Csak majdnem?
- Aha. Bejössz? - nyitottam tágra az ajtót.
Bementünk a nappaliba. Leültünk a kanapéra, közben lehalkítottam a tv-t.
- Amúgy, mi járatban? - kérdeztem felé fordulva.
- Gondoltam megnézlek.
- Hát oké. Anyáéknak el kellett utazniuk. Csak hétvégén tudnak hazajönni... addig egyedül vagyok - mondtam szomorúan.
- Sajnálom...
- Amúgy... a te szüleid hol vannak? - kérdeztem kíváncsian.
- A városban laknak.
- Szóval... egyedül élsz?
- Igen. Hetente látogatom őket.
Bólintottam.
- Amúgy te hány éves vagy? - ezt már tegnap meg akartam kérdezni tőle.
- Tizenhét. Na, és te? - hűha! Érettebbnek tűnik.
- Én tizenöt vagyok.
Pár másodpercig csak csendben kutatta az arcom.
- Egyébként, nincs testvéred?
- Nincs - feleltem. Mindig is szerettem volna egy kis öcsit. - Neked van?
- Nincs. Ráérsz, úgy egy óra múlva? - csillant fel a szeme.
- Igen. Miért?
- Lenne kedved velem ebédelni?
O.M.G.! Ez egy randi? Jack Greenwood randira hívott?!
- Pe... persze... - dadogtam, közben éreztem hogy egyre vörösebb az arcom.
Jack mosolygott, majd felállt a kanapéról.
- Nagyszerű Akkor délre itt vagyok érted
- Oké.
És már el is ment...

Most ennyi lenne. Ha valaki olvassa a történetemet, és tetszik neki, nyugodtan írjon kommentet, ajánlja barátainak ismerőseinek. Előre is köszönöm! :) Azért, remélem, van akinek tetszik... 

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                             Annie :*

1. fejezet (folytatás 3.)

Sziasztok! 

Remélem, ma már le tudom írni a teljes fejezetet... 

- Varázslatos hely... - mondtam, a tájat fürkészve.

Jack csak mosolygott.

- Valamennyire csak tudsz lovagolni, ha idáig eljutottál!

- Valamennyire... - ismételtem Jack szavát.

- Akkor, verseny a fáig! - kiáltott fel, és már indult is.

 Én csak bámulni tudtam, ahogyan a lovával szélsebesen vágtatott át a réten. Megesküdtem volna, hogy én a lovamnak semmiféle jelzést nem adtam. Freedom mégis elindult. De nem is akárhogy! Úgy éreztem, repülök. Már értem miért ez a neve. Mint a villám, olyan gyorsan elértük az öreg tölgyfát. Még Jack-éket is megelőztük. Épphogy megtudtam fékezni a lovamat, mielőtt belecsapódhattunk volna a fába. A szívem a torkomban dobogott. A szám kiszáradt. Jack is odaért hozzánk. Leszálltunk a lovakról, kikötöttük őket. A patak pont mellettünk folydogált, így inni is tudtak.

- Na, milyen volt? - kérdezte, Jack.

- Nagyszerű! Mintha szárnyaltam volna! - mondtam lihegve.

- Még hogy nem tudsz lovagolni! Minket is kielőztetek! - úgy mondta ezt, mintha valami díjlovagló lenne.

Lehuppantam a fűbe. Jack mellém ült.

- Annie?

- Igen, Jack?

- Honnan jöttél?

- Párizsból.

- Hűha... - eléggé meglepődött. - Párizsból Farmville-be?

- Aha. A szüleim megunták a nagyvárost. Nyugalomra vágytak. Ráadásul elég jó állást kaptak itt...

Bólintott.

- Lassan vissza kéne mennünk. Még van egy kis elintéznivalóm a városban... - mondta pár perc múlva, elgondolkodva.

*

Egész este Jack-en járt az eszem. Nagyon jól éreztem magam vele. Reménykedtem benne, hogy van még pár hely a városban, amit megmutathat. Rejtélyes srác. Nem sokat beszél magáról. Gack Greenwood. Hmm. Pedig érdekel... nagyon is. De van még időnk. Ez még csak a kezdet...

*

Mikor reggel felébredtem és lementem a konyhába reggelizni, a hűtőn egy cetli fogadott. Anyának és apának, sürgősen el kellett utazniuk. Csak hétvégén tudnak hazajönni. Hétfő van. 'Szuper!' Egy teljes hét egyedül.

Oké. Nem sikerült befejeznem a fejezetet. Eléggé hosszú... Azért, remélem van akinek tetszik, és végigolvassa a bejegyzéseimet... :) 

Köszönöm, hogy elolvastad: 

                                            Annie, the author :*

                                   

1. fejezet (folytatás 2.)

Sziasztok!

Kedden, csak a fejezet egy részét tudtam leírni,ezért ezt most folytatom. :)


Mikor anyáék hazaértek, már mentek is dolgozni. Anya orvos, apa pedig autószerelő az egyik közeli városban. Szóval tudtam, hogy estére várhatom őket haza. Azért mégis szóltam nekik, hogy délután elmegyek Jack-kel. Anya majd kiugrott a bőréből,örömében. Miután elmentek, lezuhanyoztam és olvastam egy fejezetet a könyvemből. Nem erőltettem meg magam túlságosan az öltözködéssel kapcsolatban: egy farmer rövidnadrágot, és egy rózsaszín pólót vettem fel. Hosszú, szőkés barna hajamat, laza copfba kötöttem össze.

*

Pontban háromkor találkoztunk Jack-kel a házunk előtt. Térdnadrágot és pólót viselt.
- Szia! - köszöntött barátságosan.
- Szia!
- Gyere! Arra gondoltam, először elmehetnénk fagyizni - intett a fejével az egyik utca felé.
- Oké - mondtam, és már indultunk is.
Körülbelül öt perc alatt elértük a fagyizót. Út közben nem sokat beszéltünk, de néha rám nézett és elmosolyodott. Leültünk egy padra, fagyiztunk, és csak néztük egymást. Mikor már mindketten megettük a magunk adagját, újra nekiindultunk.
- Most hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Szereted a lovakat? - kérdezte csábító mosollyal az arcán.
- Igen. Miért?
- Majd meglátod! Csak gyere! - kacsintott.
Rossz előérzetem van.
Sétáltunk vagy húsz percig...
- Egy... lovarda! - néztem elkerekedett szemmel Jack-re.
- Igen, az. Imádom ezt a helyet. Ott hátul... - mutatott a lovarda mögötti rétre, melyet egy keskeny patak szelt ketté, és virágok tarkították. - ...ott szoktam lovagolni.
- Jack, ez a hely csodálatos!
- Valóban az. Gyere, menjünk be! - hívott beljebb.
Miközben mentünk, sok embert láttam a lovarda udvarán, de senki nem foglalkozott velünk igazán. Páran köszöntek Jack-nek, néhány lány rámosolygott és elpirult. Egy kifutóban volt vagy  tíz ló. Jack bevezetett közéjük.
- Most lovagolni fogunk? - tettem fel a kérdést, melyet legszívesebben visszaszívtam volna.
- Miért, mi mást lehet egy lovardában csinálni?! - kérdezte, közben felvonta egyik szemöldökét.
Hát, szerintem elég sok mindent... - Azt mondtad, szereted a lovakat. Vagy nem?
- Igen. Szeretem őket... - mondtam, a földet bámulva.
- De?
- De nem tudok lovagolni - feleltem pár másodperc elteltével.
Még mindig a talajt bámultam, zavaromban. Egy lépéssel közelebb lépett hozzám, gyengéden megfogta az államat, és felemelte. Elvesztünk egymás tekintetében. Én az övében, ő az enyémben... Közel volt az ajka az enyémhez... nagyon közel. Halványan elpirultam.
- Majd én megtanítalak - suttogta lágy hangon, majd lassan leengedte a kezét az arcomról.
Még mindig nagyon közel voltunk egymáshoz... Pár másodpercig - egy örökkévalóságnak tűnt - csak némán néztük egymást. Majd egy lépést hátra lépett, megköszörülte a torkát, és megszólalt:
- Hozom a nyergeket meg a kantárokat... meg ami kell.
Bólintottam.
Kiment a kifutóból. Amíg  ő távol volt, én a lovakat nézegettem. Aztán az egyik fekete odajött hozzám. Váratlanul. Kicsit megijedtem. Megsimogattam. Nagyon szép ló... csak kicsit magas.
- Látom kiszúrtad magadnak a legmagasabbat! - nevetett fel Jack.
- Inkább ő szúrt ki engem... - helyesbítettem - Én csak néztem a lovakat, ő pedig idejött hozzám.
- Egyébként, a neve Freedom - jegyezte meg Jack, és felnyergelte nekem Freedom-ot.
Hmm, Szabadság. Izgalmas neve van a pacinak, az már biztos! Magának egy világosbarna lovat nyergelt fel.
- Ő itt Daisy. Az én gyönyörűségem. Mindig rajta lovagolok - mondta büszkén.
Kemény név... Felszállt a lovára, és várt.
- Ugye, azért fel tudsz ülni a hátára?! - kérdezte.
- Persze - mondtam egy szemforgatás kíséretében.
Felültem - vagy inkább felmásztam - Freedom hátár, és követtem Jack-et a kifutón kívülre. Elértük a lovarda mögötti rétet.


Mára ennyi lenne. Tudom, most kicsit sok lett egyszerre, de azért remélem, valaki végigolvassa... :) 

Köszönöm, ha elolvastad: 
                                         Annie :*

1. fejezet

Sziasztok! 

A notebook-omat,sajnos szerelőhöz kell vinnünk,ezért most egy ideig elég rendszertelenül fogom frissíteni a blogot. A mai bejegyzésem a könyvem egy részletét fogja bemutatni. :)


A nyári szünetben - augusztusban - Farmville-be költöztünk. A szüleim megunták az állandó nyüzsgést. Egy kis nyugalomra vágytak. Ráadásul jó állást kaptak itt.
Szép hely. Csendes,nyugodt. Hát... nem éppen egy nagyváros, de azért tetszik. Habár,én nem akartam elköltözni Párizs-ból.
Négy napja vagyunk itt,de az udvarunkon kívül még sehol sem jártam. Pedig anyáék állandóan azzal nyaggatnak,hogy menjek,nézzek szét a városban,szerezzek barátokat még az iskola előtt. Mert azt mondják, úgy minden könnyebb lesz.Hallottam hogy van itt egy gimnázium. Nem tudom milyen lehet...
Sosem voltam igazán az a barátkozós típus.Volt egy kisebb baráti társaságom,és ennyi. Nekem ez épp elég volt.
Az időm nagy részét olvasással töltöm.
- Kicsim! Elmegyünk boltba. Te nem jössz velünk? - kiabálta anya, a konyhából.
A házunk két szintes, anya és apa szobája - meg minden más - az alsó szinten van, az én szobám és fürdőszobám pedig a felső szinten található.
- Te mindig olvasol! - mondta anya sértődött hangon, és már hallottam is a nehéz faajtó csapódását.
Szuper! Egyedül vagyok itthon!
Gondoltam kimegyek egy kicsit az utcára, körülnézek. Csak előbb elolvasom ezt a fejezetet.

*

Kimentem az utcára...
- Szia! - Istenem! Zöld szemeim valaha látott legszebb teremtése!
Szőke, kusza haj, élénk, kék, elbűvölő számpár, telt, mosolygós ajkak, napbarnított bőr, a pólója alatt kirajzolódó izom... Na, oké. Mennyi ennek a matematikai esélye?
- Hahó! - nevetett fel édes hangon, amikor már néhány perce bámultam.
- Szi... izé, szia! - köszöntem, kis idő után,mire végre sikerült megtalálnom a hangom.
- Én itt lakom a szomszédban - mutatott egy nagy, több szintes barátságos ház felé, épp a mi házunkkal szemben.
- Láttalak mikor ide költöztetek. Gondoltam benézek hozzátok.
- Izé... Ez... kedves tőled - feleltem ötlet híján.
Felnevetett.
- Mi olyan nevetséges?! - kérdeztem bosszankodva.
- Bocsánat. Gyakran használod mondataidban az 'izé' szót? - ezen meglepődtem.
Mindenki dicsérget, hogy milyen bő a szókincsem.
- Nem... Igazából... szóval én csak... na mindegy. Egyébként Annie Sweets-nek hívnak.
- Jack Greenwood vagyok - mondta, egy angyali mosoly kíséretében. - Most mennem kell, de ha délután ráérsz, elmehetnénk valahová... Esetleg megmutatnék egy jó helyet a városban...
- Rendben. Délután ráérek - viszonoztam mosolyát, mire bolond szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a helyéről.
- Akkor, háromkor itt! - rám kacsintott, de mire egyet pisloghattam volna, már nem volt sehol. Különös.

Ennyi lenne, egyelőre. (ez még nem a teljes fejezet) Szerintem az első fejezet, nem sikerült valami jól... De aztán egyre jobb. Mondjuk, ez az én véleményem. Azért remélem, nektek tetszik! ;) Nyugodtam írjatok véleményt kommentben! :) 

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                              Annie, the author. :*

Első bejegyzésem

Sziasztok, kedves látogatók!

Ez az első blogom, és ezen belül, az első bejegyzésem is. 

Imádok olvasni, könyvekről beszélni, emellett: most írom első könyvemet is.:) 

Az olvasás, a könyvek világa, még egészen új számomra. Alig egy éve jöttem rá, hogy szeretek olvasni. Ennek külön története van. Talán, egyszer megosztom veletek is! ;)

Egyetlen problémám van a blogolással: az idő. Na, igen! Elég zsúfoltak a mindennapjaim...Főleg, ha elkezdődik az iskola is... Ezért nem tudom előre megmondani, milyen időközönként fogom frissíteni.:(

Valószínűleg, itt fogom megosztani első könyvemet, és néha lehet, hogy még különálló történeteket is fogok írni. És ha találok valamilyen érdekes, friss hírt egy könyvről, annak megjelenéséről, vagy írójáról, természetesen, itt azt is megtaláljátok.

Köszönöm, hogy elolvastátok: Annie  :*