2. fejezet

Reggel 6:00-kor ébresztett a telefonom. Öt perc múlva - a biztonság kedvéért - anya is. Tegnap megbeszéltük Jack-kel, hogy együtt megyünk suliba.
Felöltöztem. Egy farmer nadrágot, és egy szürke színű pulóvert választottam. Halványan kisminkeltem magam, majd leültem reggelizni. Tudom, fordítva kellett volna...
Reggeli után, gyorsan fogat mostam, bepakoltam a táskámba néhány füzetet meg a tolltartómat, majd lerohantam a lépcsőn, mert meghallottam a csengőt.
Hát persze! Anya hamarabb odaért, mint én. Együtt nyitottunk ajtót.
- Jó reggelt! - köszönt Jack.
- Szia! Neked is... - anya közbe vágott.
- Jó reggelt, Jack! - köszönt. - Gyere be!
Mosolyogtam... Ahogy anya és Jack is.
- Köszönöm, most nem. Indulnunk kell, odaérjünk az iskolába.
- Igen... - mondtam.
Anya bólintott.
- Szia anya! Délután találkozunk! - kiabáltam vissza neki, az udvarról.
Ő az ajtóban állt, és mosolyogva integetett.
- Nem biztos, hogy itthon leszek! - kiáltotta válaszul.


Remélem, elnyeri a tetszéseteket a 2. fejezet is! ;)

Köszi a megtekintést:

                                  Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 11.)

Sziasztok!


Egész nap olvastam. Ahogy elterveztem. Természetesen, Jack délután átjött megkérdezni, hogy nem akarok-e vele lógni, de visszautasítottam. Ma igazán nem volt kedvem máshoz, mint egy jó kis olvasáshoz. Ez még rímelt is! Hoppá! Lehet hogy túl sokat olvastam...? Á, az lehetetlen!

Az ezt követő hetekben, Jack-kel lógtam, olvastam, kutyáztam, anyával shoppingoltam. Anya imád shoppingolni. Én meg kénytelen voltam pár új cuccot venni, mert holnap kezdődik az iskola... Istenem, milyen gyorsan eltelt ez a nyár?! Holnap új iskola, új osztály, új diákok, új tanárok: és mindez egy új városban... Minden új. Csak én vagyok a régi. Vagy már én sem? Ki tudja? A nyár alatt valamennyit biztosan én is változtam. De vajon hogy fogadnak majd a többiek?


És... vége a fejezetnek!! :D Ha tetszik amit olvasol, ne állj le! Olvasd tovább! Szólj a barátaidnak is! Olvassatok együtt! Amit azért fontos tudni, hogy ez a könyv eredetileg a tinédzser korosztály számára íródik. Persze ez nem azt jelenti, hogy mások nem olvashatják, élvezhetik, de ha nem tetszik, az nem biztos, hogy azért van, mert nem vagyok jó író. Vagy mert kezdő vagyok. Na jó, ez azért eléggé önelégülten hangzott... Bocsi, mert nem az volt a szándékom, hogy fényezzem magam. Mindenesetre: 

Köszi, hogy elolvastad:
                                   Annie, the young author xo xo xo

1. fejezet (folytatás 10.)

Sziasztok! :)

*


Út közben, beugrottunk az állateledeleshez is, hogy vegyünk néhány cuccot Roxie-nak. Mielőtt hazavittem, Jack megfürdette. Jó ötlet volt, mert így beengedhettem a házba. Mivel szobatiszta, megengedtem neki, hogy mellettem aludjon a franciaágyamon.

Reggel arra ébredtem, hogy Roxie a kezemet nyalogatta. Kiengedtem az udvarra, adtam neki kutyakaját meg vizet, majd leültem reggelizni anyával. Már kilenc óra. Apa fél hétre ment dolgozni.
- Na, és milyen ez a Jack, kicsim? - kérdezte anya, miközben a kávéját kevergette.
- Jack... elég jó fej... - mondtam, és közben éreztem, hogy a fejem egyre vörösebb.
Felnevetett.
- Jaj, Annie! Tudod, hogy nem úgy értettem!
Összevontam a szemöldökömet, majd felálltam az asztaltól.
- Istenem, anya! Barátok vagyunk! - csaptam az asztalra, majd megfogtam a tányéromat és a bögrémet, azzal odaléptem a mosogatóhoz.
- Ezt ő is tudja? - feszítette tovább a húrt. - Mert nekem nem úgy tűnt...
- Ne is folytasd!
Megpördültem, ellöktem magam a mosogatótól, majd a lépcső felé indultam. Már nagyon vörös volt a fejem.
Mikor fölértem az emeletre, becsaptam magam mögött az ajtót. Mit mondhattam volna anyának? A múltkor csókolóztam Jack-el...  De azóta semmi sem történt közöttünk. Most én sem tudom hogyan is  állunk pontosan... Mindegy is. A mai napot olvasással szeretném tölteni.
Azért örülök, hogy Jack-el jóban vagyunk, mert mióta ideköltöztünk, azóta nem beszéltem a legjobb barátnőmmel, Jessica-val. Nem mintha nem próbáltam volna, de akárhányszor felhívtam telefonon, lerázott valamivel. Meg aztán, írtam neki Facebook-on is, amire szintén nem válaszolt. Így hát, le kellett mondanom a barátságunkról.


Sajnos sok a dolgom, így most mennem kell. :(   Hamarosan jelentkezem. Addig is, olvassatok, írjatok, ajánljatok ismerőseiteknek, barátaitoknak. Hamarosan befejezem az első fejezetet, és aztán csak egyre jobb lesz a történet. Legalábbis, én így látom. :)

Köszönöm, hogy elolvastad: 
                                            Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 9.)

Sziasztok!

Végre, van egy  kevés a blogra is! Igyekszem minél több bejegyzést közzétenni, de ez sokszor okoz nehézségeket, tekintve, hogy a notebook-om ismét nem működik úgy, ahogy kéne neki... 


Egy vékony, fiatal, rövid, barna hajú lány szállt ki belőle, és közeledett felénk.
- Szia, Jack...! - köszönt, mikor hallótávolságon belülre került, majd alaposan végigmért.
- Szia Stella! - üdvözölte Jack is. - Ő itt Annie - intett felém. - Annie, ő Stella. Ő is besegít  a menhelyen  - mutatott be minket egymásnak Jack.

- Szia! - bólintottam Stella felé.

- Hello! - üdvözölt kicsit kevesebb lelkesedéssel, mint Jack-et, majd kinyitott egy ketrecet, melyből két nagyobb termetű keverék kutya szaladt ki.
Majd rövidesen, az összes kutyakennel ajtaja nyitva volt, melynek következtében hatalmas zűrzavar lett a menhelyen. Stella és Jack, elkezdték sorban kitölteni a kutyáknak a tálakba az ételt. Szerintem egyszerűbb lett volna, ha ezt előbb teszik meg, mielőtt kiengedik az állatokat...
Minden esetre, én csak álltam a káosz kellős közepén, és néztem ahogyan egy kiskutya éppen felém szalad. A bundája barnás-szürkés volt és rövid. Kajla füleivel fel-le csapkodott. Nagyon édes volt. Mikor elérte a lábamat, elkezdett ugrálni. Én lehajoltam hozzá, hogy közelebbről megnézhessem.
- Látom felfedezted Roxie-t! - kiáltott Stella.
- Elviheted! Úgyis ő az egyetlen kölyökkutya, itt! - mondta Jack. Nagyon aranyos kiskutyus!
- Nem is tudom... anyáék nem tudom mit szólnának hozzá... - feleltem.
Felvettem a kiskutyát, belenéztem a nagy kék szemébe, és nem is volt kérdés! Tudtam hogy haza kell vinnem.
- Rendben. Elviszem - jelentettem ki.
- Szuper! - mondta Stella.
- Remek. Akkor vigyük! - felelte Jack.


Mára, csak ennyi időm volt. Azért, örülök, hogy ezt megoszthattam veletek. Kommenteket, véleményeket, kritikákat  továbbra is elfogadok. :)

Köszönöm, a megtekintést:
                                           Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 8.)

Sziasztok!


*

Természetesen anyáék elengedtek. Sőt! Nagyon is örültek hogy barátkozom.

Jack, egy állatmenhelyre vitt... Mi a...? Ezek szerint, nagyon szereti az állatokat...
- Egy... menhely? - kérdeztem.
- Igen... - pár másodpercig hallgatott.
- Imádom az állatokat. Néha besegítek a gondozásban, itt. - mondta, miközben kinyitotta nekem a kaput. Mindenütt kutyák, macskák és egyéb kisállatok voltak ketrecekben és kennelekben. Nem tudom, milyen fejez vághattam, de Jack furcsán nézett rám.
- Minden rendben, Annie? - kérdezte, közben megfogta a vállam.
- Persze - feleltem bizonytalanul. - Miért?
- Csak mert olyan fejet vágtál...
Ekkor kocsiajtó csapódás hallatszott, mire mindketten felnéztünk.


Mára ennyi. sajnálom, hogy régen voltam aktív, és most is keveset írtam... Sok dolgom van mostanában. Azért, igyekszem sűrűbben írni... 

Köszi, hogy megnézted: Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 7.)

Sziasztok!


Ma épp van egy kis időm az írásra is... Szóval, vágjunk is bele! :)



Bementünk az igazgatóiba.
- Jó napot kívánok! - köszöntünk, szinte egyszerre Jack-kel, az igazgatónak vélt barna hajú, harmincas éveinél járó nőnek.
Ez kicsit úgy hatott, mint amikor az óvodások belépnek valahová, és egyszerre köszönnek. Na, jó! Azért, mi nem beszéltünk olyan lassan...
- Jó napot... - köszönt a nő, miközben furcsán méregetett engem és Jack-et.
Nem értettem, miért...
Ó... a kezünk... Még mindig szorosan fogta a kezem. Rápillantottam, mire Ő csak mosolygott, de esze ágában sem volt elengedni.
- Annie Sweets vagyok, és a gimnáziumba szeretnék beiratkozni. - mondtam határozottan, a nő szemébe nézve.
- Rendben, Miss Sweets, Mr. Greenwood, foglaljanak helyet! - leültünk a szemközti székekre. - Kiara Shell vagyok, a farmville-i gimnázium igazgatója. Adok egy jelentkezési lapot, kérem töltse ki, most.
Odaadta a papírt, meg egy tollat. Amíg én töltögettem, Jack le sem vette a szemét az adatokról. A kezemet is csak addig engedte el, míg írtam. Mikor végeztem, átadtam Kiara-nak.
- Köszönöm. A megadott e-mail címre, majd küldünk néhány dolgot, tudnivalót.
- Rendben. Viszont látásra! - köszöntem el
- Viszlát! - mondta, Jack.
- Viszont látásra! - ezzel elköszönt az igazgató nő is.

Az egész hetet Jack-kel töltöttem.
Szombaton hazajöttek a szüleim. Szinte egyből rohantak a szobájukba aludni. Még kora reggel volt, így nem akartam átmenni Jack-hez. Nem mintha eddig csak úgy átmentem volna...
Kopogtak. Hát persze, hogy Ő az.
- Nem voltam biztos benne, hogy már ébren vagy... - mondta, s közben megnézte, mi van rajtam.
Egy hosszú fekete pólót, és egy mini rövidnadrágot viseltem. A rövidnadrág nem látszódott ki a póló alól.
Bólintottam.
- A szüleim nemrég  értek haza. Bejössz?
- Nem, köszönöm... Igazából téged szerettelek volna áthívni magamhoz.
- E...Engem? - kérdeztem, bután.
Nevetett.
- Igen, téged.
Rámosolyogtam.

*

Amikor beléptem Jack házába, furcsa, finom illat fogadott.
- Mi ez az illat? - szimatoltam a levegőt, mint egy éhes kiskutya.
- Gyere! - vezetett a konyha felé.
Ott, az asztalon, egy gyümölcs torta fogadott.
- Ezt te sütötted?
- Anyám kiskoromban megtanított néhány receptet.
Az asztal mellé lépett, és kihúzta nekem az egyik széket. Bólintottam egyet, majd leültem. Ő egy kést, és két tányért vett elő, vágott mindkettőnknek egy-egy szeletet. Nagyon finom volt. Meglepett ezzel.
Mikor lenyeltem az utolsó falatot is, megszólaltam:
- Köszönöm. Ez nagyon finom volt! Nem is tudtam, hogy ilyen jól  sütsz!
Ő is megette a tortáját.
- Örülök, hogy ízlett! - mosolygott kedvesen. - Ha gondolod, elmehetnénk valahova, ma is... - tette hozzá rövidesen.
- Rendben. Mikor?
- Akár most. Csak előbb szólj a szüleidnek!
Bólintottam egyet, miközben felálltam.


Végre, tudtam egy kicsit hosszabb bejegyzést írni, mint általában szoktam! :)

Köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt, és elolvastad! Hálás lennék, ha máskor is olvasgatnád a blogomat. ;)
                   Annie, the author :*

1. fejezet (folytatás 6.)

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem voltam aktív, de minden összejött... :(
De legalább, most már a saját notebook-omról tudok írni.

Kicsivel később, átmentünk a mi házunkba. Egész nap együtt lógtunk. Beszélgettünk, ettünk, ittunk, zenét hallgattunk. Nevettünk is. Sokat. Én pedig élveztem minden egyes vele eltöltött percet.
Rápillantottam az órára: este fél tíz.
- Már ennyi az idő?! - kérdeztem az órára meredve.
Jack is odapillantott.
- Hát, úgy tűnik egész nap együtt voltunk... - várakozón rám pillantott.
- Én nagyszerűen érezem maagam veled, Jack...
- Ennek nagyon örülök, Annie, de most már mennem kéne... - alig láthatóan elpirult. Zavarba jött. A padlót bámulta.
- Ren... Rendben. - feleltem zavartan.
Nem mertem megtenni. Az még túl korai lett volna. Túlságosan nyomulós.

*

Reggel furcsán éreztem magam. Olyan érzésem volt, valaki hiányzik mellőlem...
Megreggeliztem, felöltöztem.
Jack kicsivel később átjött.
- Jó reggelt! - köszöntöttem hangosan, széles mosollyal az arcomon.
- Jó reggelt! - viszonozta, közben végigmért... alaposan. Tetőtöl talpig.
- Ma megyünk beíratkozni a gimibe?
- Igen.
- Oké. Gyere csak be!

- Kérsz valamit inni? - mutattam az üdítős tálca felé.
- Igen. Kólát, köszönöm.
Töltöttem neki is, és magamnak is.
Megittuk, aztán autóba szálltunk, és elmentünk a gimibe.

Meglehetősen nagy iskola...
Fehér falai vannak, dupla ajtajai, és négy szintes. Szép... Már amennyire egy iskola szép lehet.
- Gyere, menjünk be! - próbált meg becsalogatni.
De amikor látta hogy csak állok, földbegyökerezett lábakkal, mint egy szobor, olyat tett, amire álmomban sem számítottam volna:
- Gyere már, Annie! Ne legyél ilyen nyuszi! - rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és bevezetett az iskolába.

Mára ennyi. Ha tetszik, kommentelj nyugodtan! Sőt, ha szépen fogalmazod meg, még a rosszabbb kritikáért is hálás vagyok. Abból is tanulok. :) 

Köszönöm a megtekintést:
                                          Annie, the author :*