2017. február 3., péntek

3. fejezet (folytatás 5.)

Sziasztok!

 
 
*
 
Két nappal később már kiirtották a csótányokat az iskolából, és ismét mennünk kellett. Nem tudtam, Jack mit tett, vagy készült tenni Daniellel. Minden esetre, igyekszem majd elkerülni. Mármint Danielt. Jackben megbízok... Újból. Ez a kis vita jobban összehozott bennünket.
Az iskolában büdös szag, a rovarirtó szaga terjengett. Hiába volt nyitva minden ajtó és ablak.
Daniel ma nem jött be... Remek. Ezek szerint, Jack beszélt vele. Remélem, azért nem lett komoly baja!
- Jack, Daniel...? - kérdeztem a második óra utáni szünetben.
Felvonta a szemöldökét.
Helyesbítettem:
- Mármint, mit mondtál neki? Ugye nem...?
Ezen elmosolyodott.
- Nem, nem bántottam. El kellett mennie orvoshoz, mert focizás közben lesérült.
Ez az információ teljesen ledöbbentett.
- Focizik?
- Igen. És néha én is - kacsintott.
Mi a...?
Kicsit elnyílt a szám. Pillanatok alatt reagált: először odapillantott, majd rövidesen megcsókolt. Hűha! Hogy én még mennyi mindent nem tudok róla?!
- Miért beszélsz ilyen keveset magadról?
- Hát, tudod: te sem vagy valami bőbeszédű! - vágott vissza.
- Igaz... De, most komolyan!
- Na, jó. Kérdezz!
- Van még valamilyen titkos hobbid?
- Néha filmet nézek, olvasok, vagy focizok. Ritkán számítógépezek. Emellett, mint tudod: szoktam lovagolni is.
Bólintottam. A mozdulattal egyidőben megszólalt a csengő.
 
*
 
- Mi a program mára? - kérdeztem Jacktől, amint a házunk előtti padon ücsörögtünk.
- Különleges dolgot szerveztem mára tekintve, hogy péntek van...
- Igen? Mit? - érdeklődtem kíváncsian.
- Van egy kisebb szórakozóhely a városban - magyarázta. -  Gondolom már hallottál róla...
 
 
Köszönöm a megtekintést: Annie 

2017. január 29., vasárnap

3. fejezet (folytatás 4.)

Sziasztok!

 
 
 
MEGCSÓKOLT!!! Én pedig nem löktem el, nem vetettem véget a csóknak. Ó, dehogyis! Inkább még közelebb húztam magamhoz - ha ez egyáltalán lehetséges -, majd visszacsókoltam. Hoppá! Elszabadultak az érzelmek, melyeknek immár senki nem képes parancsolni.
 
*
 
Reggel, amikor felébredtem, már egyedül voltam, és csak abban reménykedtem, senki nem látta, hogy Jackkel voltam. Őszintén reméltem, hogy sem apával, sem anyával nem futott össze. Annál is inkább, hogy csak a fehérneműm volt rajtam. Amint a ruháimat szedtem össze, és mentem fel a fürdőszobámba, eszembe jutott, mi történt tegnap este. Na, meg éjszaka... Megtörtént. Bár, nem így képzeltem el az el az első alkalmat, azért nem csalódtam. Egészen kellemes volt. Szenvedélyes. Forró. Az érintések, a csókok... A francba! Nem ez volt a terv! Véget kellett volna vetnem a kapcsolatunknak, mielőtt elkezdődik! Biztosan nagyon szeretem, ha gyenge voltam az elutasításához... Ma mindenképp beszélnem kell vele. Ismét.
 
*
 
Ott álltam háza előtt, és azon gondolkodtam, mit mondhatnék neki. Mikor - fogjuk rá - sikerült végiggondolnom, mit szeretnék megbeszélni vele, felmentem az ajtóhoz vezető lépcsőn, és határozott mozdulattal nyomtam meg a csengőt. Néhány másodperc múlva, kinyílt az ajtó: Jack állt előttem. Haja összeborzolva, pólója kifordítva, melegítő alsója csípőig leeresztve lógott.
- Szia... - motyogta álmos hangon.
- Szia - elpirultam, mert az éjszaka képei peregtek le előttem, mikor nagy kék szemeibe néztem. Eszembe jutott selymes, puha, szőke haja tapintása. Kinyitotta nekem az ajtót. Mikor elmentem mellette, fél kézzel megdörgölte a szemét.
- Jack... - kezdtem, immár a kanapén ülve.
- Tudom... Tudom, hogy beszélnünk kell.
Leült mellém gondosan ügyelve arra, hogy elegendő távolság legyen köztünk.
- Elmondanád, mi van közted és Heily között? - haraptam be az alsó ajkam.
Jack pillantása egyből oda esett.
- Nézd, Annie! Heilyvel már elég régóta ismerük egymást. Egy ideig jártunk, de nagyon megbántott. Csalódtam benne. Körülbelül fél éve megegyeztünk, hogy barátok leszünk. Azóta néha átmegyek hozzá. Jó vele beszélgetni, hülyéskedni, de semmi több!
- Értem...
- Annie, én téged szeretlek! Igazán szeretlek! És nem szeretnélek elveszíteni egy féltékeny barom miatt! - látszott rajta, hogy valóban aggódott.
Közelebb húzódott hozzám. Gyengéden két tenyere közé fogta az arcomat, úgy szólalt meg, lágy hangon suttogva:
- És ami tegnap történt... Remélem, nem bántad meg. Mert én egyetlen pillanatát sem bánom! Olyan gyönyörű vagy!
Ez utóbbin csaknem felnevettem, ám amikor ajkát az enyémre tapasztotta, már nem volt lehetőségem. Végre tisztáztuk a múltat, és ettől ismét megkönnyebbültem.
 
Na, jó. Most ajánlanék egy szerintem tök jó zenét.Talán ti is ismeritek. Ez a Nightly-tól a Talk to me. Imádom a Nightly-t!!
 
 
Köszi a megtekintést: Annie, the author :*  

2017. január 22., vasárnap

3. fejezet (folytatás 3.)

Sziasztok!

- Tessék? - elkerekedett szemekkel bámult az arcomba.
- Jól hallottad! Válassz! - már kezdett feldühíteni. - Nem vagyok hajlandó osztozni rajtad!
- Annie, félreértesz!
- Ez félreérthetetlen! ...Szóval?
- Ne csináld ezt, kérlek!
Eröltetetten felnevettem.
- Én ne csináljam ezt?! Jó, rendben! Úgy veszem, hogy már döntöttél! Sőt, nem is kellett döntened! Megkönnyítem a dolgodat! Szakítok!
- Annie, ne csináld már! Ezt nem mondhatod komolyan! Feladnád a barátságunkat egy ilyen apróságért?!
- Kérlek, most menj el! - könnyek gyűltek a szemeimben, és elcsuklott a hangom.
De nem! Jack nem ment el! Megölelt. Aztán maga felé fordított és megcsókolt...
Ígérem, amint tudom, folytatom. Csak most... Egy kicsit zűrös... Minden...
Köszönöm a megtekintést: Annie, the author

2016. december 27., kedd

3. fejezet (folytatás 2.)

Sziasztok!





Huhh, borzasztóan sajnálom, hogy sokáig nem voltam... 😓😡😩😨
Amint tudom, bepótolom. Ígérem. 



*

Megérkeztünk. Kaptunk egy kis pihenőt a városnézés előtt. Addig kipakoltunk a szállodában. Alice-szel és Jessica-val egy szobában voltunk. Jessica később elment enni.
Itt az alkalom.
- Alice?
- Igen? - mosolygott.
- Mit tudsz Heily-ről és Jack-ről?
Egyből lehervadt a mosolya, amint felfogta a szavaimat. Levegőért kapott és kissé nyitva maradt a szája. Zavartan bámulta a takaróját. Ide-oda tekintgetett. Erősen gondolkodott. Mindketten az ágyán ültünk.
- Daniel említette? - nézett fel hirtelen, immár csukott szájjal.
Bólintottam, mire hosszan, hangosan felsóhajtott.
- Daniel szemét! Nem kell vele foglalkozni! Csak meg akar szerezni magának! - fakadt ki hirtelen. - Mindig csak keveri a...
- Alice! - vágtam a szavába. - Igaz, vagy sem?
- Ezt Jack-kel kéne megbeszélned...
- Amint lesz rá alkalmam, vele is beszélni fogok. De kérlek, segíts egy kicsit! Megpróbálnád felidézni, ami történt?! Nem tudom, hogy Daniel teljes egészében az igazat mondta e... Nem akarok Daniel hazugságai miatt szakítani Jack-kel... - húztam el a számat.
- Ha ezzel segítek... - sóhajtott.
Elmesélte, mi történt. Nagyjából egyezett azzal a történettel, amit Daniel mesélt. Alice néhány apró részlettel kiegészítette. Sürgősen beszélnem kell Jack-kel! Nagyon szeretem, de ha még mindig találkozgat Heily-vel... Ennek így semmi értelme!

*

Hétfőn hazaértünk. Kellemes hétvége... ...Lett volna, ha nem a ,,szerelmi életemen" agyaltam volna egyfolytában. Mázli, hogy egész héten nem kell bemenni a suliba, mert állítólag megszállták a csótányok és még mindig az irtásukkal vannak elfoglalva.
Ma kénytelen leszek átmenni Jack-hez... Amint ezt gondoltam, csengettek. Asszem hamarabb beszélünk, mint gondoltam.
- Szia, Annie... - megfejthetetlen arckifejezéssel bámult rám.
- Szia...
Na, jó! Most muszáj lesz elkezdenem...
- Bocsi azért, amit Daniel mondott...! Össze-vissza beszélt! Vagyis... Nem teljesen... De azt nem tudhatta, mit éreztem akkor! Ahogyan azt sem, később miért találkozgattunk... - magyarázkodott.
Köszi! Most legalább nem kell azon aggódnom, hogy hozom fel a témát.
- Gyere be! Inkább a kanapén beszéljük meg!
Csak én voltam itthon - mint általában -, ezért nyugodtan hívtam be. Tudtam, senki nem fog megzavarni minket.
- Mesélj! - parancsoltam, amint elhelyezkedtünk.
Rózsaszín pír futotta be az arcát. Meglehetősen zavarban volt.
- Mire vagy kíváncsi?
- Egyetlen dologra... - láthatóan megkönnyebbült. - Heily vagy én? - kérdeztem határozottan. ...Ha egyáltalán lehetséges határozottan kérdezni.



Remélem tetszett ez az izgalmas részlet. A következő alkalommal egy akkora fordulatra számíthattok... 
Na, de nem is fejezem be az előző mondatomat. Ha érdekel, nyisd ki a szemedet, mert bármikor felkerülhet a folytatás! 😏

Remélem jól telik a szüneted!

Köszönöm, hogy itt voltál:
                                                 Annie :*

2016. december 10., szombat

3. fejezet

Sziasztok!



A kirándulás... Na igen, végül elmehettem. Bár Jack nem volt ott, szóval nem is volt sok kedvem az egészhez. Egy olyan városba mentünk, ami néhány órányira van Farmville-től. Nagyrészt vonattal utaztunk. Ilyenkor, vagy Daniel-lel ültem, vagy Alice-szel. 
- Te komolyan együtt vagy Jack-kel? - kérdezte egyszer Daniel.
Nem értettem a kérdést. Mindenki tudta, hogy járunk...
- Tessék?
- Azt kérdeztem...
- Hallottam...
- Akkor meg?
- Nem értem, miért kérdezted. Mindenki tudja.
- Persze. Én is tudom. Természetesen... - forgatta a szemeit. - De, te megbízol benne?
Ilyen hülye kérdést!
- Szerintem, ez eléggé egyértelmű... Szeretem, és megbízom benne.
- Ohh...
- Mi az?
- Ezek szerint, néhány dolgot még nem tudsz róla...
- Mire gondolsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Hogy is mondjam... Szóval Jack... Tudod... Öhhmm...
- Igen??
Kezdek türelmetlen lenni.
- Néhány évvel ezelőtt - mint később kiderült, egy éve -, volt egy barátnője, aki nagyon hűtlen volt. Jack eleinte nem akarta elhinni, mígnem egyszer rajtakapta, amint a fiúöltözőben, egy másik sráccal...
- Na jó, erre a részre nem vagyok kíváncsi! - fintorogtam.
- ...csókolózott. - fejezte be a mondatot. - Akkor szakított a lánnyal, és hetekig hiányzott a suliból. A csaj nagyon kikészítette, mivel Jack rohadtul bele volt zúgva. Még azóta sem tudta teljesen elfelejteni. Ha jól tudom, még mindig találkozgatnak...
Ezt tényleg nem tudtam... Bár, megértem, Jack miért nem beszélt erről. Na, de Alice? Mondhatta volna. Hacsak nem...
- Hogy hívták a lányt?
- Heily ...Asszem'.
Hmm. Várjunk csak... Az egyik évfolyamtársunkat is így hívják.
Ezt már nem Daniel-től fogom megkérdezni.
- Kösz az információt...
Még mindig találkozgatnak?? És ezt én miért nem veszem észre?
Daniel rám kacsintott.


Bocsi, most egy kicsit kevés lett...

Örülök, hogy olvastál:
                                     Annie, the author :*

2016. december 3., szombat

2. fejezet (folytatás 9.)

Sziasztok!




*

Amikor hazaértem, finom illatot éreztem a konyha felől. Anya sütött. Csodálkoztam, mert nem gondoltam volna hogy itthon lesz. Azt meg végképp nem, hogy sütni fog... Ritkán van itthon, és akkor sem szokott sütni.
- Szia anya...! - biztos furcsán néztem rá...
- Szia kicsim! Milyen volt a napod? -  mosolygott, közben kiszedett egy adag muffint  a sütőből.
- ...Erre inkább nem válaszolnék - beharaptam az ajkamat és úgy ültem le az egyik székre, mert reménykedtem benne, hogy nem kell elmesélnem az egész napomat.
- Ahogy gondolod... - egyelőre annyiban hagyta a dolgot... - De a csokis-áfonyás muffinomat muszáj megkóstolnod!
Elém tett egy nagy tányérral. Én szófogadó vagyok. ...ha sütievésről van szó. Egész finom ahhoz képest, hogy anya ritkán süt. Amikor jóllaktam, félreraktam magamnak hármat reggelire is, majd elmentem fürödni.
Amikor öltöztem, meghallottam hogy csengettek. Gyorsan magamra kaptam a pizsama rövidnadrágomat és pólómat, majd lesiettem a nappaliba. Anya és Alice beszélgettek. Mi a...?
- Szia, Alice!
Lehuppantam mellé a kanapéra. Anya felállt és bement a szobájukba.
- Szia! Tudsz róla, hogy anyukád süti a legjobb csokis-áfonyás muffint?
Csak most vettem észre, hogy az egyik kezében egy félig megevett süteményt tartott. Mosolyogtam, aztán bólintottam.
- Mizújs? - kérdeztem.
- Az iskolában nem volt alkalmam beszélni veled... - kezdte. - Jack- ről lenne szó...
Jack említésére - magam sem tudom miért - dühös lettem.
- Igen?!
- Szóval... elment a szüleihez néhány napra, és megkért hogy mondjam meg neked, hogy pár nap múlva jön, és hogy nagyon sajnálja, hogy hirtelen el kellett mennie, és nem tudtatok beszélni..
- Oké...
Bár nem, értem miért nem hívott fel, vagy búcsúzott el...
Alice még egy kicsit maradt velem beszélgetni. Miután elment, gyorsan elaludtam.


Huhh... Bocsi, de merül a notebook-om. :( 
Viszont, legközelebb már a 3. fejezetet hozom nektek! :)
Tartsatok velem továbbra is! ;)

Köszi, a megtekintést: Annie, the author :*

2016. november 24., csütörtök

2. fejezet (folytatás 8.)

Sziasztok!




Ma úgy gondoltam, hozok egy saját idézetet. Ez egyébként a mai részlethez is kapcsolódik.
,,Van hogy úgy véljük valakiről: megváltozott. Ez van amikor tényleg így van, de általában csak azért érezzük így, mert az éppen nem tűnt fel, hogy valójában mi változtunk.˝

*

- Fizikából kettes? Kémiából hármas? - sorolta apa tágra nyílt szemekkel az elektronikus naplóból kiolvasott - nem túl fényes - jegyeket.
- A történelem jegy miatt már nem is szólsz? - érdeklődtem.
- Négyes? ...Kettő is? Annie Sweets! Két hét szobafogság! Nagyon sokat rontottál mióta azzal a Jack-kel csavarogsz!
Ennek mi köze van Jack-hez? Szülőlogika... Mindegy.
- De ugye a szombati osztálykirándulásra elengedsz? - kérdeztem, bár tudtam: ha apa nem  enged el, akkor sincs minden veszve, mert lehet hogy anya igen.
Na, jah: anya nem olyan szigorú, mint apa.
Összeráncolt homlokkal gondolkodott, majd válaszolt:
- Majd még meggondolom.
Van időnk. Még csak csütörtök van.
A szobafogságot túlélem... Főleg, ha abból a két hétből fél hét lesz. Legfeljebb egy. Azért apa sem olyan szigorú. És amúgy is: igaza van. Az utóbbi időkben tényleg sokat rontottam. Jack miatt, vagy nem miatta? Teljesen mindegy. Egy a lényeg: mindenképp rá kell hajtanom a tanulásra. Egyébként, Jack-re visszatérve: 100%-ig megváltozott. ...Na, jó 30%-ig. De én sem vagyok a régi. És, őszintén? Nem tudom azt sem, hogy mit érzek. De most ez nem fontos. Csak egy dolog az jelen pillanatban: a tanulás.

*

Egész este tanultam. Reggel alig tudtam felébredni. Ma anyának fel kellett jönnie hozzám a szobába, hogy felkeltsen, mert az ébresztőmet végigaludtam. Nem tudom, ez hogy lehetséges, mert általában jóval az ébresztés előtt felkelek.
Mindenesetre, az iskolából késtem öt percet. A legszigorúbb tanár órájáról...
Ez nem az én napom!
Jack ma nem jött be. A francba! Beszélni akartam vele! Na, jó, hazudok: beszélnem kellett volna vele. De valójában egy porcikám sem kívánta. És igazából azt se tudom, mit mondtam volna neki...
Tesiórán egy rossz lépésnél kiment a bokám.
Azt hittem, nem lehet rosszabb a napom: ám rá kellett jönnöm, mindig lehet rosszabb...
Az ebédlőben nem jutott hely az asztaloknál, mert valami másik iskolából jöttek gimit látogatni. Szerencsére jóban vagyok a konyhásokkal, így nem kellett a kuka mellett ebédelnem. Az egyik konyhás nő behívott a konyhába, hogy ott fogyasszam el az ebédemet.
Végre egy kis pozitívum...


Mára ennyi. Ha tetszett a részlet, vagy az idézet => kommentelj nyugodtan! ;)

Köszönöm a megtekintést:
                                           Annie, the author :*