4. fejezet

Sziasztok!

Egy srác lépett be a terembe. Tekintete szinte egyből megakadt rajtam. Amint szemeimet végigfuttattam rajta felfedeztem, mennyire jól néz ki: fekete bőrdzsekijének cipzárját nem húzta fel. Alatta fehér pólót viselt, melyen valami felirat meg logó is volt. Farmere sötét színű, kissé koptatott. Fekete cipőt viselt, ám amint jobban megfigyelhettem volna, pillantásom az arcára tévedt: dús, fekete haj, nem túl hosszú, de nem is rövid, inkább középhosszú. Fiúknál. Szemszínét ilyen távolságból nem tudtam megállapítani. Kicsit sötétebb volt a bőrszíne, mint Jacké. Most vettem csak észre, hogy valamiféle nyakláncot visel. És a farmerja oldaláról is lelógott egy vastagabb lánc.
Észrevette, hogy bámulom - talán korábban is -, beletúrt a hajába, alig észrevehetően - csupán egy pillanatra - elmosolyodott, majd elindult felém. Te jó ég! Tényleg felém közeledett! Segítségkérően fordultam Alice irányába, ám ő döbbent arckifejezéssel felállt, majd sietősen távozott. Azt hiszem, Jack irányába. Mikor a srác letelepedett a mellettem lévő székre, amin az előbb Alice ült, teljesen ledermedtem. Szemszíne ilyen közelségből már tisztán kivehető: barna volt. És gyönyörű. Úgy csillogott, amint mélyen a szemembe nézett, akárcsak hollófekete haja. A pultos már ugrott is, hogy kiszolgálja:
- Mit adhatok? - kérdezte.
A fiú oda sem nézett - ugyanis még mindig engem bámult -, úgy felelt:
- Egy doboz sört... - mormogta.
Hűha! Lehet, hogy mégsem fiú?! A hangja inkább férfias volt, mint kisfiús... Főleg Jackéhez képest... Mi van velem? Egyáltalán miért hasonlítom ezt az idegent - ezt a meglepően férfias, sármos idegent - az én Jackemhez?
- Az itteni gimibe jársz...?
A mély férfihang irányába kaptam a fejem. Az idegen megszólított... Legalábbis, majdnem. A megszólítás elmaradt.
- I...Igen... - fordultam felé bátortalanul.
- Hát, úgy tűnik, hétfőtől én is.
Kortyolt egyet a söréből.
- Christian - nyújtotta felém a kezét.
- Annie - fogadtam.
 A tenyere hatalmas! És... és elbambultam. Teljesen. Csak meredten bámultan nagy barna szemeibe, miközben még mindig a kezét szorítottam.
- Khmm! - hangosan megköszörülte a torkát. - Most már elengedhetsz... Nem, minta engem zavarna, de talán annak a szőke srácnak, aki felénk tart, nincs épp jó kedve...
- Ó!
Az arcom vérvörössé vált, és a másodperc töredéke alatt kaptam el a kezem. Nem mertem oldalra nézni, bár felesleges is lett volna, hiszen már tudtam, hogy Jack mellettem áll.
- Ez meg kicsoda? - kérdezte nem túl barátságosan.
- Christian...
- Annie? - Jack nem hagyta, hogy Christian befejezze a mondatát. - Honnan ismered?
- Én nem... Nem is ismerem...
A fiúk szigorú tekintettel méregették egymást.
- Most találkoztunk. Ma költöztünk a városba. Motorozás közben megszomjaztam, így benéztem ide.
- Nem kértem, hogy meséld el a napod!
Jack alaposan félreértette az előző helyzetet. Sütött róla, hogy féltékeny.
- Bocs, haver! Nem tudtam, hogy a környéken ilyen agresszívak a srácok...!
- Szerintem a féltékeny pasik mindenhol agresszívek... - helyesbítettem.
Bár ne tettem volna! Mindketten úgy meredtek rám... Azokat az arckifejezéseket nem verem ki egyhamar a fejemből.


És... ismét egy kis zeneajánló: Christian bevonulásánál épp Jamie Campbell Bower-től hallgattam a Heartbreaker-t, szóval most ezt ajánlom. Szerintem a dallama beleillik a jelenetbe. Még ha a dalszövege nem is... 😊



Köszönöm a megtekintést:
                                             Annie, the author 💗😘